Az emberi kéznél nem nagyobb Tarsius syrichta a tanulmány szerint olyan frenkencián hall és bocsát ki hangokat, mellyel hatékony magáncsatornán adhatja le figyelmeztetéseit, vagy kutathatja fel a tücsköket, éjszakai csemegéit.

Mindössze egy maréknyi emlősről ismeretes, hogy képes ultrahang tartományban – 20 kHz felett – lévő hangokat kiadni és azokat észlelni. Ide tartoznak egyes bálnák, a házimacska és néhány denevérfaj. Ezen állatok némelyike ugyanazon hangmagasságon képes sivítani, rikoltozni vagy vijjogni, mint a hatalmas szemű koboldmaki, melyet mostanáig tévesen „általában csendes” állatként írtak le.

A maki érzékeny fülei észlelik a 90 kHz feletti frekvenciákat, és 70 kHz tartomány körül képes hangokat kiadni. Összehasonlításképpen az emberek általában semmit sem hallanak 20 kHz felett, a kutyavonyítás pedig tipikusan 22 – 23 kHz tartományban mozog.


Amerikai és Fülöp-szigeteki kutatók, Marissa Ramsier, a Humboldt Egyetem kutatója vezetésével két módon gyűjtötték be az eredményeket. Először befogtak hatot az éjszakai állatkákból, majd testreszabott hangkamrákba helyezték őket, hogy teszteljék érzékenységüket a magas frekvenciájú hangokra. A kísérletek után a ritka és veszélyeztetett állatokat sértetlenül visszavitték természetes élőhelyükre, a Fülöp-szigeteki Mindanaóra.

Ultrahangos társalgásuk frekvenciájának lemérésére a kutatók 35 további maki hangjait is rögzítették a vadonban. „A hívás minimum frekvenciája - 67 kHz - a legmagasabb érték, bármely szárazföldi emlős – kivéve a denevéreket és néhány rágcsálót - számára” - írja a Királyi Társaság Biology Letters folyóiratában megjelent tanulmány.

Milyen előnyei is vannak a maki számára ezen magas frekvenciájú hangoknak? A kutatók szerint elég sok. Az egyik a csendes riasztás. „Az ultrahangos hívások előnyt jelenthetnek a hangot kiadónak és az azt észlelőnek is, emellett potenciálisan nehezen érzékelhető és lokalizálható a ragadozók számára” – mondják a kutatók.

A maki kivételes hallása elősegítheti az akusztikai hallgatózást is a zsákmány kibocsátotta hangok után. A zsákmány felöleli a tücsköket és csótányokat – melyek a makik állandó táplálékát jelentik -, de alkalmanként molylepkéket, szöcskéket és madárfiókákat is fogyasztanak. A vizsgálat azt is sugallja, hogy az ultrahang tartományban történő kommunikáció kizárja a trópusi környezet összes alacsony frekvenciájú „zaját” és lármáját.

A koboldmaki ötujjú kézzel rendelkezik, mely kísértetiesen emlékeztet az emberére. A többi éjszakai állatra jellemző „éjszakai látásmód” hiányával, testükhöz képest a legnagyobb szemmel rendelkeznek a földi főemlősök között.


Jellemzői

A fülöp-szigeteki koboldmaki (Tarsius syrichta) a főemlősök rendjébe, a koboldmakifélék családjába tartozó emlősfaj. Nyugati tudósok fedezték fel a XVIII. században. A Fülöp-szigetek dél-keleti részén található, különösen Bohol, Samar, Leyte és Mindanaoban.

A szőre színe szürkésbarna. A fülöp-szigeteki koboldmaki az egyik legkisebb főemlős, magassága 8,3–16 cm, testtömege 80-160 g. A szeme a testéhez képest nagy, 16 mm széles szemi vannak. Ezért a fülöp-szigeteki koboldmaki nem tudja mozgatni a szemét, a fejét 180 fokban képes fordítani.

A fülöp-szigeteki koboldmaki elsősorban rovarevő, ezért élő rovarokkal táplálkozik, de megfigyelték, hogy takarmánypókokat, kisebb gyíkokat, madarakat és hasonlókat is fogyaszt. A vadonban 24 évig él.

A szaporodási időszak egész évben tart. A 6 hónapig tartó vemhesség végén a nőstény 1 kölyöknek ad életet. 45 naposan kerül sor az elválasztásra.

A fülöp-szigeteki koboldmakit az erdőirtás fenyegeti. 1990-ben veszélyeztetett volt, azóta már javult a helyzete, az Természetvédelmi Világszövetség szerint.