Befejeződött az idei aratás, az előzetesen várt 4 millió tonna őszi búza már a magtárakban van. A termés minősége jó, illetve kiváló - mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára hétfőn az MTI-nek.
A termés mennyisége megegyezik az előző évivel. A kedvezőtlen időjárási körülmények miatt a tavalyinál alacsonyabb, hektáronként 3,7 tonna az idei termésátlag, a betakarítható terület viszont 100 ezer hektárral több volt ebben az évben, összesen 1,081 millió hektáron vetettek őszi búzát - közölte az államtitkár.
A termésátlagok között az átlagosnál nagyobb volt az eltérés az idén, Nógrád megyében például alig 2 tonnát arattak egy hektárról, míg Baranyában 5 tonnánál is többet - ismertette Czerván György, hozzátéve, hogy a betakarításnak viszont kedvezett a száraz idő, amelynek köszönhetően gombafertőzések sem jelentkeztek.
A hazai élelmezéshez körülbelül 1,2 millió tonna búzára van szükség, a takarmányozás 0,9-1 millió tonnát köt le, és néhány százezer tonna a vetőmagszükséglet. Czerván György közölte: az éves belföldi felhasználást jelentősen meghaladó mennyiség termett, így több mint 1 millió tonna juthat exportra.
Az államtitkár szerint nem lesz gond az értékesítéssel, mivel egész Európában, illetve a kontinensen kívül is a csapadékhiány rontotta a hozamot. A hazai búza legnagyobb felvevőpiaca hagyományosan Olaszország, Románia és Ausztria.
A végleges adatok szerint az őszi árpa 177 ezer hektáron 675 ezer tonnát termett az idén, a termésátlag 3,8 tonna hektáronként. A tavaszi árpa vetésterülete 102 ezer hektár volt, erről 327 ezer tonnát takarítottak be, a termésátlag hektáronként 3,2 tonna. Czerván György jelezte: ezek az eredmények átlagosnak számítanak.
A kisebb területen termelt nyári gabonáknál - rozs, zab, tritikálé - is átlagos eredmények születtek, rozsból csaknem 82 ezer tonna, zabból 144 ezer tonna, tritikáléból 358 ezer tonna termett. Minden kalászos gabona minősége átlagon felüli - tájékoztatott az államtitkár.
Az őszi káposztarepcéből a 163 ezer hektáros betakarítható területről 400 ezer tonna került a tárolókba, ez 28 százalékkal elmarad az elmúlt öt év átlagától. A gyenge eredményt az őszi vetési időszakban jelentkező szárazság okozta, amely csaknem 100 ezer hektárral csökkentette a betakarítható termést.
A reklámadóról szóló törvénytervezet elkészítése annak jele, hogy a kormány tettre kész a Magyarország ellen indított túlzottdeficit-eljárás megszüntetése érdekében - mondta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium költségvetésért felelős helyettes államtitkára a Duna Tv Közbeszéd című műsorában pénteken.
A megbeszéléseken megegyezés született a Budapest-Szarajevó közötti vasúti közlekedés újraindításáról, amelyhez a horvát vasúttársaság engedélyét kell megszerezni.
A hitelintézetek az első negyedévben 79,4 milliárd forint adózott eredményt értek el, ami több mint duplája volt a tavalyi első negyedévinek, ez azonban lényegében egyetlen bank kiemelkedő nyereségének, valamint értékvesztés visszaírásoknak köszönhető. A tavaly negyedik negyedévi csekély csökkenés után ismét nőtt a 90 napon túl lejárt hitelek hitelportfólión belüli aránya - derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) gyorselemzéséből.
Fenntartja az őszödi beszéd kiszivárogtatásáról tett állításait, további részletekkel azonban egyelőre nem szolgált Szabó Bálint, aki a Heti Válasznak azt mondta: akkori vezető ...
Bruttó 4 forinttal emeli a 95-ös benzin és 2 forinttal a gázolaj nagykereskedelmi árát csütörtöktől a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásból kedden az MTI.
ByeAlex a döntőbe jutással is elégedett, színpadi produkciójának kísérőzenészei optimistábbak: úgy látják, minden esély megvan a korábbi éveket felülmúló magyar szereplésre a Az ...
Emmelie de Forest dán énekesnő nyerte Only Teardrops (Csak könnycseppek) című dalával az 58. Eurovíziós Dalfesztivált, amelynek döntőjét szombaton este rendezték a svédországi A 10. ...