Szíriában a Mol horvát leányvállalatán, az INA-n keresztül eddig 1 milliárd dollárt ruházott be, és a polgárháború miatti leállás következtében havi 60 millió dollár a vesztesége - mondta Hernádi Zsolt, a Mol csoport elnök- vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában hétfőn.
Azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy az EU-ban ilyen veszély nem fenyegeti a cég befektetéseit, a fiskális kockázatokra hívta fel a figyelmet az elnök-vezérigazgató.
A cégcsoport Európán kívül kitermelést végez Szíriában - itt a tevékenységét éppen szünetelteti -, továbbá Oroszországban és Pakisztánban. Az utóbbi országban a fogyasztás 7 százalékát adja. A kutatás fő helyszínei pedig Kurdisztán és Kazahsztán.
Tavaly a Mol hozta be Magyarországra a működő tőke 30 százalékát, amely azért ilyen magas arány, mivel kevesen vállalták a kockázatot - mondta Hernádi Zsolt.
Az utóbbi két év gazdaságpolitikai hatásaival kapcsolatos kérdésre elmondta, hogy az ország költségvetésének stabilizálása szükségszerű, de a fiskális politika gyors változása kiszámíthatatlanná teszi az országot a piac szemében. Példaként említette, hogy az utóbbi években Magyarországon ötször annyit változtak az energetikára vonatkozó jogszabályok, mint Szlovákiában. "Tartós, nyugodt időszak kell a befektetéshez" - tette hozzá az elnök-vezérigazgató.
A Mol csoport egy-két éven belül komoly hatékonyságnövekedést vár az elhatározott irányítási szervezeti átalakítástól. A magyar cég irányításáról leválasztják a csoport vezetését, és az utóbbit végző 500 vezető szakember egyharmada külföldi lesz - vázolta a változásokat Hernádi Zsolt. Az új modellre Kelet-Európában nincs példa, a nyugat-európaiak pedig nem kopírozhatók - tette hozzá az elnök-vezérigazgató.
Halnevelő és halfeldolgozó üzemet létesít Szentgyörgyváron a Halház Kft. közel hétmillió euró összértékű beruházással, túlnyomórészt saját erőből - jelentette be Andrej Panarin, a kft. ügyvezető igazgatója a zalai településen tartott sajtótájékoztatón szerdán.
A Brose Hungary Automotive Kft. 675 millió forintos beruházással 35 új munkahelyet teremtett Kecskeméten, a cég az egyik jelentős beszállítja a Mercedes-Benznek - közölte a Brose németországi cég magyarországi leányvállalata szerdán az MTI-vel.
Az idén január-márciusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 225 600 forint volt, 2,9 százalékkal magasabb, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkereset 147 800 forint volt, 4,2 százalékkal nőtt egy év alatt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
A BAT Pécsi Dohánygyár Kft.-t 2013-2014-re tervezett mintegy 15 milliárd forintos beruházásainak felfüggesztésére kényszeríti a dohány kiskereskedelmi árrésének szabályozása - közölte a BAT Pécsi Dohánygyár Kft. kedden az MTI-vel.
A Jobbik felszólítja a kormányt, hogy azonnal vonja vissza az új földtörvényjavaslatot, amely szerintük még a múlt ősszel benyújtott eredeti javaslathoz képest is visszalépést jelent. ...
A német vállalkozások eddig csaknem 21 milliárd eurót ruháztak be Magyarországon, ezzel Németország Magyarország elsőszámú külföldi befektetője – mondta Varga Mihály miniszter a 20 ...
Elsősorban az úgynevezett árva művekre vonatkozó, az uniós szabályozással megegyező előírásokat illeszti be a szerzői jogi törvénybe az a törvénytervezet, amely a kormány honlapján ...