A Költségvetési Tanács (KT) véleménye szerint a 2013-as költségvetés a jelenlegi formájában finanszírozható és az államadósság szabály is betartható, a kétségtelenül meglévő kockázatok mellett is, és feltételezve, hogy nem romlik tovább a gazdasági környezet - nyilatkozta Kovács Árpád, a KT elnöke a Népszabadság internetes oldalán.
A KT elnöke szerint ugyanakkor eminens érdekünk fűződik ahhoz, hogy az államháztartás külső forrásbevonása a lehető legolcsóbb legyen, ezért "helyes útnak" nevezte a megállapodást a nemzetközi hitelnyújtókkal, amelyre véleménye szerint valamikor ősszel, vagy tavasszal kerülhet sor.
A jövő évi költségvetésben elsősorban a bevételi oldal miatt vannak aggályai a Költségvetési Tanácsnak. A költségvetés benyújtása után formálódott új adóelképzelések további feszültséget okoztak - mondta Kovács Árpád a nol.hu vasárnap megjelent interjújában. Hozzátette: senki nem vitatja a munkahelyvédelmi program céljait, de látni szeretnék, hogyan, miből finanszírozzák. A tisztánlátást szolgálták az informális véleménycserék, de az írásos anyagokból alaposabb képet tudunk alkotni - fejtette ki, utalva arra, hogy a KT új véleményt készít a 2013-as költségvetésről, és ehhez kiegészítő információkat kért a kormánytól.
A KT elnöke szerint az egykulcsos adó vállalható program volt két éve, megvan a belső logikája, de a gazdasági környezet eddig nem kedvezett ennek. A középosztály megerősítését változatlanul fontosnak tartja, de úgy véli, az már mérlegelés kérdése, hogy hol kell meghúzni a teherviselésben a határokat. Érdemes tartja például átgondolni a szolidaritási járulék bevezetését, vagy lehetne más ütemben kivezetni a szuperbruttót.
A Költségvetési Tanács álláspontja szerint a növekedés jövőre jóval szerényebb lehet a költségvetésben tervezett 1,6 százaléknál. A GDP csökkenésének Kovács Árpád szerint kicsi a kockázata, de az egy százalékos eltérés is százmilliárdos, vagy annál nagyobb pozícióromlást okozhat.
A kormány kezdeményezi, hogy a katasztrófa-helyzetben önzetlenül segítőknél ne keletkezzen közreműködésükért pótlólagos közteher-fizetési kötelezettség, senkit sem érhet adóhátrány amiatt, mert másokon segít - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
A magyar-azeri egészségipari együttműködés fontosságát hangsúlyozta pénteken Budapesten Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára, miután magyar egészségipari cégek és intézetek mutatkoztak be az azeri egészségügyi minisztérium delegációja előtt.
A turizmus "lélegeztetője" a SZÉP-kártya, és mivel a belföldi turizmus további ösztönzésre szorul a munkáltatókat arra kell ösztönözni, hogy több ilyen juttatást adjanak a munkavállalóknak - mondta Horváth Viktória turisztikáért felelős helyettes államtitkár a Balaton Fejlesztési Tanács pénteki ülésén Balatonfüreden.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) álláspontja szerint átmeneti az államadósság növekedése, és annak alakulásáról csak hosszabb távon és csak GDP arányosan vizsgálva lehet objektív képet kapni - közölte a tárca a Magyar Nemzeti Banknak az államadósság első negyedévi alakulásáról szóló pénteki kimutatásához kapcsolódóan.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) által elindított növekedési hitelprogram szerény, de szükséges program a növekedési fordulat eléréséhez - mondta Matolcsy György jegybankelnök az MNB országos szakmai konzultációjának második, pénteki állomásán, Balatonfüreden.
A vártnál jobb első negyedéves GDP-adatok és a nemrég bejelentett költségvetési intézkedések nyomán 50 százalék fölé emelkedett az esélye annak, hogy Magyarország az idén kikerül az EU túlzottdeficit-eljárásának hatálya alól - vélekedtek pénteki helyzetértékelésükben londoni makrogazdasági elemzők.
Érdemes együttműködnie az adósoknak a végrehajtókkal, ha nem kényszerárverezés útján akarják rendezni tartozásukat - hívja fel a figyelmet a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara.
A családon belüli erőszakról mesél majd a budapesti Nyugati téren álló beszélő telefonfülke május 15. és május 19. között, a NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen) és ...
Csírátlanító üzem épül Azerbajdzsánban az Izotóp Intézet Kft. vezetésével. A magyar társaság a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) tenderén nyerte el a beruházást.