Legalább 15-20 milliárd forintnyi pályázat kiírását tartja indokoltnak a Nemzetgazdasági Minisztérium a kutatási infrastruktúra érdemi fejlesztésére jövőre, a pályázatok megalapozása érdekében pedig konzultációt indítanak - közölte a tárca a kormány honlapján.
A szakmai munka koordinálását a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) végzi. A konzultáció célja a magyar kutatási infrastruktúra fejlesztése és versenyképessé tétele az EU Strukturális Alapok, illetve a Kutatási és Innovációs Alap forrásainak felhasználásával. A szakmai munka augusztusban kezdődik, a vitaanyag november 15-re készül el - derül ki az NGM tájékoztatójából.
Az NGM és a NIH kiemelt feladatának tekinti az eredményes kutatói munkához szükséges feltételek megteremtését. Ennek egyik szükséges eleme a kutatási infrastruktúra erőteljes fejlesztése, amellyel a nemzetközi - elsősorban uniós pályázati - források elnyerésének esélye is növelhető.
Az NGM által összeállított vitaanyag részletesen taglalja majd a hazai kutatási infrastruktúra jelenlegi helyzetét, javaslatot tesz a kutatási infrastruktúra-fejlesztés kiemelt céljainak megfogalmazására, továbbá intézkedéseket ajánl a magyar kutatók külföldi kutatási infrastruktúrákhoz való hozzáférésének támogatására.
A várható fejlesztések eredményeképpen a kutatási infrastruktúrák színvonala, és ezen keresztül az ország tudományos teljesítménye közelebb kerülhet az EU átlagos szintjéhez - írják.
A kormány várhatóan több mint tízmilliárd forintos kompenzációs csomagot dolgoz ki a fuvarozóknak - jelentette be Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) szombati budapesti fórumán.
A reklámadóról szóló törvénytervezet elkészítése annak jele, hogy a kormány tettre kész a Magyarország ellen indított túlzottdeficit-eljárás megszüntetése érdekében - mondta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium költségvetésért felelős helyettes államtitkára a Duna Tv Közbeszéd című műsorában pénteken.
A megbeszéléseken megegyezés született a Budapest-Szarajevó közötti vasúti közlekedés újraindításáról, amelyhez a horvát vasúttársaság engedélyét kell megszerezni.
A hitelintézetek az első negyedévben 79,4 milliárd forint adózott eredményt értek el, ami több mint duplája volt a tavalyi első negyedévinek, ez azonban lényegében egyetlen bank kiemelkedő nyereségének, valamint értékvesztés visszaírásoknak köszönhető. A tavaly negyedik negyedévi csekély csökkenés után ismét nőtt a 90 napon túl lejárt hitelek hitelportfólión belüli aránya - derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) gyorselemzéséből.
Megnyílik az ország első bibliás könyvesboltja a kilencedik kerületi Ráday utcában. A protestáns bibliakiadásoknak otthont adó református könyvesboltot a Dunamelléki Református - az az ...
Újabb háromnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a héten. A képviselők kedden szavazhatnak a nemzeti dohányboltok államilag garantált profitjának megemeléséről, valamint ...