Növekedett a szállodák szobaárbevétele Magyarországon az év első öt hónapjában a múlt évihez képest, a számok már a válság előtti időszakkal egyeznek meg.
A turisztikai piackutatással foglalkozó STR Global társaság legfrissebb felmérése alapján készített felmérés szerint 2012. január-május között országos szinten a szállodák bruttó szobaárbevétele 46,102 milliárd forint volt, ami 8,3 százalékkal magasabb az előző évinél, és 3,7 százalékkal haladja meg a 2008. évi 44,5 milliárd forintot.
Budapesten az első öt hónapban a szállodák bruttó szobaárbevétele 25,106 milliárd forint volt, a bázisnál 10,1 százalékkal, a 2007. évinél 1,6 százalékkal nagyobb.
A Balatonon az idén január-májusban a szállodák összes bruttó szobaárbevétele 5,1 milliárd forintot tett ki, a múlt évinél 8,9 százalékkal magasabb volt, de 1,3 százalékkal elmarad a 2008. évi 5,2 milliárd forinttól.
A MSZÉSZ kimutatása szerint a hazai vendégek mintegy 14 milliárd forintot fordítottak szállásdíjra az év első öt hónapjában, ebből 2,4 milliárd forintot egyenlítettek ki üdülési csekkel és SZÉP-kártyával.
A szövetség tájékoztatása szerint a beutazás szempontjából meghatározó tíz legnagyobb piac mindegyikénél – Ausztriát és Nagy-Britanniát leszámítva – nőtt a szállodai vendégéjszakák száma január-májusban, közülük kétszámjegyű volt az orosz, az olasz, a román, a spanyol és a cseh vendégéjszakák számának emelkedése.
Nemzetközi összehasonlításban nézve az európai régiók között 2012 január-május között Kelet-Európában javult a legnagyobb mértékben a szállodák teljesítménye a forgalmat komplexen kifejező revpar-mutató (az egy kiadható szállodai szobára jutó árbevétel) alapján. Az öt közép-kelet-európai ország (Ausztria, Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) között a magyarországi szállodák 31,9 euró revpar-mutatója a múlt évinek felel meg az öt hónapban, míg az osztrák, a cseh és a lengyel szállodák mutatói javultak ugyanezen időszak alatt. Az osztrák szállodák 60,4 euró, a csehországi szállodák 42,5 euró nettó átlag revpar mutatót ért el az első öt hónapban.
Az STR riportban szereplő 31 város között Budapest szállodái szobafoglaltságban a 27., nettó átlag szobaárban és nettó revpar-ban egyaránt a 29. helyen végeztek 2012 január-május hónapokban. Májusban a budapesti szállodák a vizsgált 31 város között szobafoglaltságban a 21., míg nettó átlag szobaárban és nettó revpar-ban egyaránt a 29. helyen végeztek. (MTI)
A hitelintézetek az első negyedévben 79,4 milliárd forint adózott eredményt értek el, ami több mint duplája volt a tavalyi első negyedévinek, ez azonban lényegében egyetlen bank kiemelkedő nyereségének, valamint értékvesztés visszaírásoknak köszönhető. A tavaly negyedik negyedévi csekély csökkenés után ismét nőtt a 90 napon túl lejárt hitelek hitelportfólión belüli aránya - derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) gyorselemzéséből.
Frissíti korrupciós kockázati térképét az Állami Számvevőszék (ÁSZ), amelynek célja, hogy a beérkezett adatokból számított veszélyeztetettségi indexek segítségével ráirányítsa a figyelmet a korrupciós veszélyekre és kockázatokra.
Brüsszeli becslések szerint a tagállamok évente ezer milliárd eurót veszítenek az adócsalás és adóelkerülés miatt - ez ellen csak az eddiginél szigorúbb szabályokkal és felgyorsított információ-áramlással lehet fellépni.
Szerda este - az Európai Bizottság felé megfogalmazott egyértelmű üzenete keretében - új adó bevezetését helyezte kilátásba Orbán Viktor Brüsszelben. Elmondása szerint a reklámadóról még nem született döntés, részleteket nem is közölt. A 2000-es években azonban két alkalommal is felmerült konkréten a reklámadó ötlete, érdemes feleleveníteni, akkor mit terveztek.
Az LMP szerint csapdahelyzet alakulhat ki a családi napközikkel kapcsolatban, mert bár az Országgyűlés csütörtökön tárgyalja azt az előterjesztést, amely az ilyen intézményekben is a a ...
Szerdán kora délután elkezdődött az Európai Unió állam- és kormányfőinek brüsszeli, rendkívüli csúcstalálkozója, amelynek témája az energiapolitika, valamint az adóelkerülés, az ...
A Google fejlesztőknek szánt rendezvényén ugyan elmaradt az igazán nagy durranás, ám számos érdekes fejlesztést mutattak be, amelyek révén tovább finomítják a meglévő és még fűzik ...