A közgazdász szerint belső növekedésre van szükség, és nem létszükséglet az IMF-hitel, de könnyen eladósodási pályán maradhatunk.
A magyar gazdaságnak hosszabb távon a saját belső megtakarításaiból és beruházásaiból kellene növekednie, mert eddig nem látszik intenzív érdeklődés a keleti működő tőke irányából - mondta Pogátsa Zoltán közgazdász.
A Nyugat-magyarországi Egyetem docense szerint az EU/IMF-hitel Magyarország számára nem létszükséglet, de ha továbbra is 2-5 százalékpontos kamatfelárral finanszírozza a kormány a forintban denominált államadósságot, az fenntarthatatlan eladósodási pályán tartja az országot. Emellett a kamatfelár beépül a vállalati kamatszintekbe, és nem tud emelkedni az Európában egyedülállóan alacsony beruházási ráta.
A közgazdász rámutatott: egyelőre nem látható világosan az, hogy a magyar kormány mivel fogja meggyőzni a Nemzetközi Valutaalapot arról, miként lesz képes a több százmilliárd forintos lyukat betömni a következő évi költségvetésben.
A reklámadóról szóló törvénytervezet elkészítése annak jele, hogy a kormány tettre kész a Magyarország ellen indított túlzottdeficit-eljárás megszüntetése érdekében - mondta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium költségvetésért felelős helyettes államtitkára a Duna Tv Közbeszéd című műsorában pénteken.
A megbeszéléseken megegyezés született a Budapest-Szarajevó közötti vasúti közlekedés újraindításáról, amelyhez a horvát vasúttársaság engedélyét kell megszerezni.
A hitelintézetek az első negyedévben 79,4 milliárd forint adózott eredményt értek el, ami több mint duplája volt a tavalyi első negyedévinek, ez azonban lényegében egyetlen bank kiemelkedő nyereségének, valamint értékvesztés visszaírásoknak köszönhető. A tavaly negyedik negyedévi csekély csökkenés után ismét nőtt a 90 napon túl lejárt hitelek hitelportfólión belüli aránya - derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) gyorselemzéséből.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken tér haza külföldi útjáról, akkor fog egyeztetni Orbán Viktor miniszterelnökkel a túlzottdeficit-eljárás lezárását célzó esetleges - ...
A megbeszéléseken megegyezés született a Budapest-Szarajevó közötti vasúti közlekedés újraindításáról, amelyhez a horvát vasúttársaság engedélyét kell megszerezni.
Telkük gondozását vállalni nem tudó, illetve az elhanyagolt területekből virágzó kerteket varázsolni kész városlakók jelentkezését várják Százhalombattán az úgynevezett keretein ...