Terjednek a kizárólag magyar termékeket árusító üzletláncok

kategória: Üzlet/gazdaság
2012 február 22, szerda - 13:28 | szerző: penzcentrum.hu/richpoi.com | frissítve: 2012 február 22, szerda - 13:36
Címkék: Magyar Ízek Vására, Magyar Ízek Háza, magyar élelmiszer, élelmiszer, magyar termék, címkefelhő
Hozzászólás: 3
Új boltokat nyitnak a következő hetekben a Kézműves Magyar Ízek Vására szervezői - jelentették be a márciusi rendezvény mai, bevezető sajtótájékoztatóján. Egyre inkább terjednek a kizárólag - vagy nagyrészt - magyar termékeket árusító boltok. Körülnéztünk, hogy milyen helyzetben vannak a magyar termékeket árusító üzletek.

A kézműves magyar termékek árusításával foglalkozó hálózat gyors ütemben fejlődik: az első üzlet októberi elindítása után a következő hetekben Szegeden és Budapest belvárosában is új üzletet nyitnak - jelentette be Pap Krisztián, a Kézműves Magyar Ízek Kft. cégvezetője, a vásár főszervezője. Az új boltokban is elsősorban kis kézműves cégek, családi vállalkozások hazai termelésű, minőségi élelmiszereit árulják majd.

Ismét jön a Kézműves Magyar Ízek vására

Március elején immár harmadik alkalommal rendezik meg a Kézműves magyar Ízek Vására elnevezésű rendezvényt. A szervezők szerint a vásár eddig közel 130 magyar termelőnek adott lehetőséget, hogy megismertesse termékeit a szélesebb közönséggel - a kiállítók ezúttal is ingyenesen vehetnek részt a rendezvényen. Az idei év legfontosabb újdonsága, hogy nem termékcsoportonként válogatták a termelőket, hanem 11 tájegységből álló íz-régiót hoznak létre (ebből 7 a határon túlról érkezik).A vásárlók így együtt kóstolhatják a bükki kézműves sajtot a szilvásváradi füstölt pisztránggal.

A kiállításon részt vesz a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) is: a látogatók a hatóság standjánál termékeket ajánlhatnak a Nemzeti Fogyasztói Termékkosárba. Csákiné dr. Gyuris Krisztina, az NFH főigazgató-helyettese a mai sajtótájékoztatón elmondta: a termékkosár célja, hogy ráirányítsa a hazai fogyasztók figyelmét a hazai készítésű minőségi termékekre - elsősorban élelmiszerekre. A hatóság a termékkosárhoz minden hónapra megad 1-1 termékkategóriát (pl. disznótoros, szaloncukor, stb.), a fogyasztók pedig szavazhatnak az általuk preferált minőségi termékekre (a szavazás rendszere online és levélben is működik).

A kezdeményezés összhangban áll a hatóság azon kezdeményezésével, hogy ne csak a jogsértő gyártókat, forgalmazókat büntessék, hanem a pozitív tapasztalatokat is megoszthatják. Ezt a célt hivatott szolgálni a termékkosáron kívül a pozitív lista is: ez a lista azokat a vállalkozásokat tartalmazza, amelyeknél három országos vizsgálati program során sem talált semmilyen rendellenességet a hatóság, a megelőző egy évben pedig nem alkalmaztak velük szemben szankciót, illetve nem volt megalapozott panasz ellenük.

6156_kezmuves-magyar-izek.jpg
Magyar Ízek Háza - Sikerben bízik a hungaricum bolt

A kedvezőtlen működési környezet és a válság ellenére sikeres kezdő éven van túl az első, teljes áruskálával rendelkező Hungaricum-élelmiszerbolt, a Magyar Ízek Háza – közölte Batternay Anita, a boltot üzemeltető Premium Hungaricum Kft. ügyvezetője.

Az üzletet egy éve nyitották meg a főváros harmadik kerületében, a Csillagvár bevásárlóközpontban. A kizárólag magyar termelőktől származó áruk lefedik a teljes élelmiszer-portfóliót: a készletet 240 termelő biztosítja, s ma már 2500 cikkelemből áll. Batternay Anita elmondta: az üzlet megnyitása óta eltelt egy év alatt sikerült jelentősen növelni a szortimentet, hiszen egy esztendő alatt ezer cikkel bővült a választék.

Emellett kiépítettek egy stabil törzsvásárlói réteget is, amely részéről megvan a kellő bizalom, hogy az üzletben kizárólag kiváló minőségű, magyar árut vásárol. „A Magyar Ízek Háza ugyan nem vetekedhet a szupermarketláncok vásárlószámával, azonban az FMCG-átlagot jóval meghaladó kosárérték és a 70 százalékos törzsvásárlói arány bizonyítja, aki betér hozzánk, tudja, biztosan nem »ál magyar« árut vesz, és szinte ismeretlen fogalom a termékekre vonatkozó minőségi reklamáció” – hangsúlyozta.

A sikerek mellett ugyanakkor komoly nehézségekkel is meg kellett küzdenie az elmúlt egy évben a vállalkozásnak. Így naponta harcot vívnak a kis- és középvállalkozói termelői szektor válságával, amikor például azt tapasztalják, a termelő már nem tud heti két-három alkalommal Budapestre szállítani, csupán egyszer. Hiányolja az ügyvezető a valós pályázati lehetőségeket is, amelyek hiányában csak saját forrásokra támaszkodhatnak a fejlesztéseknél. A marketinglehetőségek szintén szűkösek: a lakossági piac nagy tömegű elérését csak a multinacionális cégek köre képes a jelenlegi árakon finanszírozni.

További nehézséget jelent a kistermelői oldalt fejlesztésre ösztönözni, hogy a modern kereskedelmi egység kiszolgálásához felnőjön. Nem egy termelőnél gondot jelent például, hogy e-mailen lehessen vele kommunikálni, vagy hogy legyen vonalkód a termékén. Sok kistermelő a vásári, utcai piacos fogyasztói árai mellett nem kalkulál a nagykereskedelmi átadási, vagyis viszonteladói árral. A nehézségek ellenére a bolt üzemeltetői bizakodók, és próbálnak megfelelő válaszokat adni a kialakult helyzetre: így például a tervek között szerepel, hogy a közeljövőben elindítanak egy franchise-koncepciót.

Eljött a csúcsminőségű magyar élelmiszerek ideje?

A helyi élelmiszerek fogyasztását ösztönöznék azzal az adatbázis, amelyet termelői szervezetek hoztak létre. A "Keresd a helyit!" nevű program célja, hogy felhívja a figyelmet a helyi élelmiszerek fogyasztásának fontosságára. Felmérések szerint egyre többen keresik a hazai termékeket, sokaknak a magasabb ár is belefér.

Magyarország legnagyobb termelői adatbázisát építi a "Keresd a helyit!" elnevezésű közösségi program. A projekt létrehozói a helyei termékek vásárlása iránt érdeklődő, tudatos vásárlókat és a helyi termékeket előállító termelőket közvetlenül kapcsolják össze. A helyi élelmiszerek fogyasztásának ösztönzésére több mint 2600 hazai élelmiszertermelő elérhetőségeit tartalmazó nyilvános, helyi termelői adatbázist hoztak létre, komoly marketingkampánnyal megtámogatva.

A 2011 decemberében elindított "Keresd a helyit!" program fő célja, hogy informatív és szemléletformáló módon - a fogyasztók, a termelők és a helyi gazdaság szempontjait egyaránt hangsúlyozva - hívja fel a figyelmet a helyi élelmiszerek fogyasztásának fontosságára.

Akik tudatosan keresik a hazait

Az elmúlt években mérhetővé vált egy olyan - 10 százaléknál még nem nagyobb - szegmens a magyar társadalomban, amely keresi a hazai termékeket, és bizonyos határokig elfogadja ezek magasabb árát, ha érzékel olyan hozzáadott értéket, amely fontos számára - derül ki a Budapesti Corvinus Egyetem Élelmiszeripari Gazdaságtan tanszékének kutatásából.

A hozzáadott értékek köre általában a kiemelkedő minőség, az élelmiszerbiztonság, illetve a hazai gazdaság támogatását, illetve ezek kombinációit fedi le. A magyar termékekhez lojális fogyasztás nem elsősorban a jövedelem függvénye, hanem jelentős befolyással bír a nem, az életkor, illetve a végzettség is.

Jó példa, rossz példa

Az elmúlt években több példát is láthattunk áruházláncok részéről arra, hogy tradicionális magyar termékekkel próbáltak piacra lépni. A kevésbé sikeresek közé tartozik például az egy éve megszűnt Koppány bolthálózat: a tulajdonos azért döntött a bezárás mellett, mert esélytelennek ítéli a multiláncokkal szemben a hazai termelők élet-halál harcát.

Ugyanakkor a legnagyobb láncok is felismerték, hogy komoly erővel bír, ha tradicionális magyar vagy székely termékeket is felvesznek kínálatukba - még ha csak időszakosan is. Láthattunk ilyet az elmúlt időszakban például az Auchan, a SPAR, vagy a Tesco kínálatában is. A Magyar Ízek Háza nevű bolt viszont már közel két éve sikeresen üzemel Budapesten, október végén pedig megnyílt az első magyar kézműves nagykereskedés: a budapesti üzletben leginkább kis cégek, családi vállalkozások hazai termelésű, minőségi élelmiszereit árulják.

Más szervezetek is hasonló profilú üzletekkel szándékoznak piacra lépni. Az idei évben Magyarországon is elindul az a hálózat, amely hagyományos székely termékek népszerűsítésére, forgalmazására jött létre. A cél, hogy kis családi vállalkozások fogjanak össze, és helyben dolgozzák fel a helyi alapanyagokat.



Kapcsolódó cikkek
Megosztás:   Facebook Twitter iwiw Print

Hozzászólás

Imposztor febr. 23 : 06:47 Válasz erre
Hát, igen! A pléhtehén, azaz a termelőtől automatából vásárolt tej finom és olcsóbb, de a talpam szorul ökölbe, amior a híres GYŐRI KEKSZ logó alatt sosem készült lekváros pilóta kekszet lehet venni, ami talán Szlovákiában, jó esetben külföldi tulajdonú magyar üzemben készült. Az eredeti Győri Keksz- és Ostyagyár helyén gyom tenyészik, arra a sorsra jutott, mint egyes csokoládágyárak, lebontották. Nehogy valaki újra tudja indítani. És mégis van Boci és Tibi csoki... Akár a cukorgyáraink.

bar-bibaba febr. 23 : 10:08 Válasz erre
A mogyoros töltésű pilótakeksz teljesen eltünk a Győri Keksz eladásával.
Figyeljen oda már valaki és kezdje el a gyártását !

Zsazska márc. 17 : 14:38 Válasz erre
Kedves Imposztor!

A Boci csoki Nestlé termék, a Tibi csoki Bonbonetti, ami pedig a Stollwerck tulajdonában van... tehát egyik sem magyar tulajdonú cég, így a csoki sem..!!
A magyarok: http://www.magyar-termekek.hu/

Üdv

Hozzászólás küldése

Felhasználónév:
Hozzászólások:

Kód beírása:

Négymilliárdért venné meg az állam a Takarékbank-részesedést
Az Index információi szerint az állami tulajdonú MFB négymilliárd forintot adna a Takarékbank 38 százalékáért. A kormány nem kommentálta a Takarékbank esetleges állami megvásárlását; Giró-Szász András azt mondta: folyamatosan figyelik, hogy milyen lépéseket tudnak tenni a kis- és középvállalkozók hitelezésének megindulása érdekében.
csütörtök 15:56
Nem drágák a magyar lakáshitelek?
Cáfolta azokat a vélekedéseket Harmati László, az FHB vezérigazgatója, miszerint a reál hitelkamatok magasak nemzetközi összehasonlításban. Szerinte téves állítás, hogy túlárazottak lennének Magyarországon a hitelek, inkább fair árazásról beszélhetünk - mondta a Portfolio.hu Hitelezési konferenciáján. Az építőiparról azt mondta: Európa nagy részén procikikus, a lakásépítési ágazat viszont még erőteljesebb prociklikusságot mutat. 2009-ben a válság kitörése után a lakáspiacok is visszaestek, 2010 óta a lábra kapó konjuktúra húzza a lakásárakat is, de lassú a kilábalás. A konjuktúra ágban az árak merevsége jellemző, de nő az egyes országok közötti eltérés is.
csütörtök 15:41
Így készítsük el az adóbevallást! - Videós segítség a NAV-tól
Május 21-én jár le a magánszemélyek számára a személyijövedelemadó-bevallások határideje, az időpontra a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) is készült. Pár nappal a végső határidő előtt videós segítséget tett közzé a NAV.
csütörtök 15:38
Költségvetés - Közzétette a jövő évi büdzsét megalapozó makroszámokat az NGM
Közzétette a jövő évi költségvetési törvényjavaslat összeállításához szükséges makrogazgadasági feltételeket a Nemzetgazdasági Minisztérium a honlapján csütörtökön, a prognózis 1,6 százalékos GDP-növekedéssel számol, amely megegyezik a Széll Kálmán Terv 2.0-ban szereplő előrejelzéssel.
csütörtök 15:34
Pénzügyi csúcstalálkozó - Az adócsomag nem segíti a növekedést
A kormány által bejelentett adócsomag negatívan hat a gazdasági növekedésre - állították volt pénzügyminiszterek és egyetemi tanárok a HBLF (Hungarian Business Leaders Forum) által szervezett 11. pénzügyi csúcstalálkozó kerekasztal-beszélgetésén, csütörtökön Budapesten.
csütörtök 14:46
Iryna Ivaschenko: az IMF nem alkalmaz kettős mércét
Az IMF nem alkalmaz kettős mércét a hozzá forduló országokkal szemben - mondta a Nemzetközi Valutaalap budapesti képviseletének vezetője egy csütörtöki konferencián, hozzátéve: akkor kezdődhetnek meg a tárgyalások a magyar kormánnyal, ha az MNB függetlenségével kapcsolatos aggályok megoldódnak.
csütörtök 14:39