Blogböngésző
Ellentmondásokból faragott csoda a Müpában
A Müpa hangversenyterménél nehéz jobb helyszínt elképzelni egy olyan koncertnek, ahol több tucat zenész hangoskodik egyszerre. A Magashegyi Underground szimfonikusokkal felturbózott koncertje.
Retteghetnek az oligarchák, zöldbárók és a maffia
A tegnapi hírek után már kezdtem elkámpicsorodni. Na, itt a vidék vége, gondoltam azok után, amit Ángyán József nyilatkozott a lemondása indoklásaként. Súlyos dolgokat mondott ki.
A barcelonai Mobile World Congress újdonságai
Mindent róluk: Samsung Galaxy Note 10.1, ASUS PadFone, ASUS Transformer Pad 300, Panasonic Elugan Power, ZTE 4 magos Era és persze Huawei
Nem diktál a nyugat, de a véleménye fontos
Az idei Berlinale extráját a magyar kormány biztosította, az Ezüst Medvével díjazott film, Fliegauf Bence Csak a szél c. alkotásának sajtótájékoztatóján az újságíróknak kiosztott KIM-anyaggal.
Akácméz segít lekűzdeni a megfázást
Jön a tavasz, támad az influenza. Ha ágynak esünk, nem muszáj egyből a gyógyszertárba rohanni!
Felsőoktatás, káosz a káoszban
A felvételi határidő lejártának napján üljetek le, és gondoljátok végig mekkora az a tömeg akiket magatokra haragítottatok. Tippeljétek meg milyen jövő vár rátok, ha ebből a korosztályból adófizető vá
Évértékelő után
Nagy rendőri készültség, közlekedési káosz a közelben, és a szokásos arcok. Csupa válogatott "vájtfülű" hallgatóság. Szokásos dakota közmondások: "félni csak a félelemtől kell." Ha
16+1 magyar a Holdon
Magyar vegyész és jezsuita szerzetes is kapott már a Holdon krátert. Neumann János neve egy 107 km átmérőjűre volt elég.
A kormány területfoglalásai március 15-re
Miközben az Európai Parlamentben a miniszterelnöknek szerencsére csupán technikai vitái vannak alkotmányos kérdésben, idehaza ízelítők kapunk az alkotmányos jogok gyakorlati alkalmazásából.
Az EU megmutatja Orbánnak, hol a helyünk
Abortusztilalom? Félniük kell a zsidóknak? Valószínűleg Orbán csak most kezdi belátni, az igazi probléma az, hogy egyáltalán idáig fajulhattak a dolgok. Most minden jogos és jogtalan, tényszerű és irr
Vízisportokat a téli Balatonra!
Idén is úsztak, eveztek és csúsztak a jeges vízben: a ködös Balatonban tucatnyi túrakajakkal, három vitorlás jolléval, két szörfössel, egy kéttestű kenuval, egy gumicsónakkal és egy hagyományos, bambu
Komolyabb változások előtt a magyar online média
Humánpolitikailag kifejezetten mozgalmas féléven van túl a magyar online média. A teljesség igénye nélkül: Uj Péter és Kardos Gábor az Indextől (CEMP-től), Weyer és Nádori pedig az Origótól távozott.
Lakóhely az óceánon műanyag hulladékból
A hollandok tudni vélik a megoldást a globális felmelegedés okozta vízszint emelkedésre. Szerte a világon és országhatáron belül is keresik a fenntartható élőhelyek vízen történő kialakításának lehető
Mennyire zöld az iPhone?
Nézzük mennyire zöld az Almánk vagyis mennyire környezetbarát az iPhone.
MTVA: a cenzúrázott híradó paródiájának kicenzúrázása
Hogy a közpénzből készített logót fel lehet-e használni paródia céljára, az egy izgalmas kérdés, de a köztévének hétfőn sem sikerült otromba hamisítás nélkül beszámolni az Opera előtti tüntetésről.
Számháború és a lényeg
Sokaság és lélek – ezen múlik egy tüntetés sikere. Adta magát az aktualitás is: „Bóv-li” – bár ezt inkább az Opera előtt ott maradt egy-kétezer lelkes polgár mondogatta.
Magányos csónak
Ma nem kizárható, hogy már ebben az évben a biztos pártválasztók között is világos kisebbségbe szoruljon a Fidesz.
A poggyász útja a chek-in pulttól a kézhez vételig (videó)
Kíváncsi vagy mi történik a bőröndöddel miután eltűnik a check-in pult melletti szállítószalagon? Szerintem sokan szeretnék tudni pontosan milyen utat jár be csomagjuk!
Magyarország legfurcsább emlékműve
Most érdekesség kedvéért Budapesten is megtekinthetjük a furcsa mentalitás egy példáját. A nyolcadik kerület egy jelentéktelen utcájában minden szempontból szokatlan emlékmű épült.
Zokniból koszorú
Nálunk időnként felhalmozódnak a fél pár zoknik. Ezek kiválóan alkalmasak ennek a koszorúnak az elkészítéséhez. Vagy a lyukas zoknik ép része is felhasználható erre.
Már a látszatra sem adnak - A parlament vége?
Már a látszatra sem adnak a kormánypártiak.
Nem pont ezért kergettük el a komcsikat?
Az állítólagos jobboldali párt, a Fidesz semmibe veszi a rendszerváltozás egyik legnagyobb vívmányát, a magántulajdonhoz való jogot.
Magyarország leghosszabb barlangját hozták létre vasárnap Budapest alatt
Magyarország leghosszabb barlangja mostantól Budapest alatt! Vasárnap délután megtalálták az összeköttetést a Pál-völgyi-Mátyás-hegyi és a Harcsaszájú-Hideg-lyuk barlang-rendszerek között.
Justitia belép a fideszbe?
Abban az országban ahol a főügyész gyakorlatilag azt csinál amit akar, ügyvéd meg hol jár, hol nem, mint a mesében, legalább a főbíró személye körül nem kéne kérdőjeleknek lenni.
Fegyverletétel - 2016-ig
A most Matolcsy György által benyújtott T/5130-as törvényjavaslat tulajdonképpen az államadósság elleni villámháború elvesztéseként értelmezhető.
A szlovák vonal
Nekünk magyaroknak soha nem lesz többségünk a szlovák parlamentben, ezért kell a lehető legszorosabban együttműködni olyan szlovák politikusokkal, akik felvállalják a mi ügyeinket is.
Itt az idő?
Tavaly azzal zártam az évet, hogy „Egyelőre még mindig bízom abban, hogy az NGM-ben / NFM-ben tudják, mit csinálnak, és jövőre nagyot homorítanak”. Nagyot homorítottak, ez kétségtelen.
Menekült a Fidesz Esztergomban!
Félelmetes, ha egy demokráciában a nép egyszerű gyermekei az álltaluk választott képviselőket fenyegeti, de az esztergomi Fidesz valljuk be megérdemli.
Olcsó az üzemanyag!
Legalábbis a taxisblokád idején lévő árakhoz viszonyítva, mert bár az 59Ft-os literenkénti ár csábos, mai értékre átszámítva 600Ft feletti áron fizettünk akkoriban...
Breaking: ilyen lehet a liftes, mozgólépcsős Várbazár
Látványterv már legalább van. Az is valami.
Az iOS felelős a Flash haláláért
Mike Chambers, az Adobe Flash termékfelelőse hosszasan ecsetelte a blogjában a mobiltelefonos Flash lejátszók fejlesztésének leállítását kiváltó körülményeket, melynek legfontosabb momentuma az iOS...
A világ 7 természeti csodája
Az új világcsodákat választó internetes mozgalmat 2007-ben Bernard Weber svájci üzletember indította el, amikor is kezdeményezte a modern világ hét csodájának megválasztását.
Hoffmann Rózsa - a Pinokkió-bajnokság teljes jogú indulója
Az új rendszer bevezetését követő lehetséges következmények: többezres pedagógus elbocsátás, tömeges iskolabezárások, a képzettség nélküli fiatalok számának emelkedése.
Foci vakoknak
A Pepsi egy évvel ezelőtt indított társadalmi felelősségvállalás kampánya, a Refresh Project továbbra is keresi a „világmegváltó” ötleteket, melyek megvalósítására hajlandó akár több százezer dollárt
Tanár- és diákellenes pontok a köznevelési törvénytervezetben
Leültem egy iskolaigazgató-helyettessel, és összeszedtünk pár problémás részt, amelyek feleslegesen keseríthetik meg mind a tanárok, mind a diákok életét.
A vak ló
Akármilyen jó (az íróasztal mellett) egy elgondolás, a nemzetközi illeszkedése dönti el, hogy sikeresnek bizonyul-e, avagy megbukik.
Esztergomi "Wikileaks"
A 2010 márciusából és júniusából származó, Meggyes Tamás polgármestersége idején megtartott értekezletről készült jegyzőkönyv alapján rekonstruálható a Polgármesteri Hivatal vezetésének elvetélt próbá
Kemény lesz: mi várhat a Fideszre 2012-ben?
2011-ben még a könnyen jött pénz mámorában úszva úgy gondolták, megúszhatják a valódi takarékoskodást. 2012-ben viszont már kénytelenek lesznek egy-két szélesebb társadalmi csoporton elverni a port.
A Fidesznek nem megy a gazdaságpolitika
Vajon képes lehet-e a Fidesz a gazdaságpolitikai irányváltásra, különösen Orbánnal és Matolcsyval?
40 euro kenőpénzt kért a rendőr
Mint az Endre leveléből kiderül, nem csak Magyarországon akad olyan rendőr, aki szereti kiegészíteni a hivatalos keresetét egy kis mellékessel. De legalább a lehúzásban rugalmas és alkuképes volt a ko
Véleménynyilvánítás 2011.
A Nemzeti Együttműködés Rendszere eljut odáig, hogy vele együttműködni senki nem akar.
Strandolás Boeingokkal
A repülőtér, amelyet látva minden repülés iránt rajongó olyanná válik, mint csapzott-visító tinilány az első Backstreet Boys koncertjén
Első harmad: Bajnai Gordonnál az esély
A Fidesz kormányzásának első harmada után úgy néz ki, az a politikai erő lehet majd kihívóként esélyes, amelyik leigazolja Bajnait.
A kézilabdás álompár
Hollywoodi történet a világ legjobb beállójáról és volt munkanélküli párjáról.
Anonim népszámlálás? Muhaha!
Nevet nem kérnek, de beazonosítható, sőt kellően érdekes adatok esetén gyanúsítható és számonkérhető is vagy. Októberben még a seggedbe is benéz az állam.
Hiba a homokozóban
Természetesen mindenkinek igaza van, aki azt állítja, hogy az MSZP-ben zajló belháború legnagyobb nyertese alighanem a Fidesz.
Történelmi mélyponton
Az elmúlt napok eseményei után most már bátran kimondjuk: az elmúlt húsz évben soha nem volt ennyire rossz gazdaságpolitikája az országnak.
Euróválság
És mi a helyzet az euróval? Ennek megértéséhez először az Európai Uniót mint hatalmi egyezségrendszert kellene szemügyre venni. Nyugat-Európa nagy tőkestruktúráinak kiegyezéseként indult el.
Luxusdesztináció lett Magyarország
Még senkit sem sikerült azon kapni, hogy arról kezdte volna győzködni vacsorapartnerét, hogy Magyarország egy igazi luxusdesztináció.
Fidesz: a forradalomnak hivatalosan is vége!
A legfontosabb politikai döntéshozók Magyarországon valamiért mindig túl későn kapcsolnak: ilyenkor pedig már nem tudnak mást tenni, mint mindig ugyanazt: megszorítani.
Már volt egy ősz szinte
Orbán egy "akaratbomba", eredményes támadásvezetési gyakorlattal, és labilis építésvezetési képességekkel...
Ha ketten csinálják ugyanazt
A 2010-es választások előtt a Fidesz deklarálta: nincs szükség adóemelésekre. Matolcsy ma bejelentette: jövőre áfaemelésre kerül sor.
Túl későn kapott-e észbe a Fidesz-kormány?
Csak az év végéig lehet kérni a végtörlesztést: óriási szükség volt erre a korrekcióra. Így összeomlás ugyan nem lesz, de maga az intézkedés ettől még borzasztó káros marad.
Mit tennél Te az adott helyzetben?
Mi mindent védett meg a Fidesz az elmúlt egy évben? Mit tegyünk, ha még lesz pár jó ötletük?
A hülyeség emlékműve: a trafó
A budai rakparton rengeteg hely van, de amikor ezt a trafót megcsinálták, az alkotóknak nem tűnt fel, hogy a gyalogos-biciklis közös járdára helyezték. Keresztbe...
Budapest sunshine
Délutáni sétaszünet a nyári napsütésben a világ egyik legszebb panorámájú hídján. Ezt mindenki megérdemli.
Vitorlázó kövek rejtélye
A "vitorlázó kövek" rejrélye egy különleges geológiai jelenség amit több mint fél évszázada figyelnek és tanulmányoznak.
Egy alternatív való világ
Elkezdődött a Való Világ 5. évadának beszavazóshow-ja. Az RTL Klubnak sikerült olyan mélyre süllyednie, ahonnan már nehéz lesz felemelkedni.
"Falnak viszik az országot"
Próbálom megérteni a kormányt, de nem megy. Egyszerűen nem fogom fel, hogy miért állnak bele folyamatosan vesztes ügyekbe, amelyekből jól nem nagyon lehet kijönni.
Bekötött szemmel Villányban
...vágyam volt felfedezni egy-két kisebb termelőt, akinek a palackjait sem a nagy áruházakban, sem a borkereskedésekben nem találni, mégis jó borokat készít. A titkos ajtók, a rejtett kincsek.
Újabb rekordot döntött az Angry Birds
A Rovio amellett, hogy már két éve vezeti a letöltések listáját, most már a 350 millió Angry Birds letöltésen is túl van a nagy sikerű játékfejlesztő cég.
Bankállamosítás: meri vagy nem meri?
Az MSZP-frakció jó helyen keresgél, amikor bennfentes tőzsdei spekulációt sejt a 180 forintos árfolyamon történő hitelkiváltás mögött.
Megvan Budapest legjobb krémese!
Egy új szereplő megjelenésével eldőlni látszik az évszázados - na jó, régi - vetélkedés: hol van a város legjobb krémese
Az évszázad pénzügyi csalása © a CHF hitelek
Pert nyert egy devizahiteles a bankkal szemben. A megtévesztés céljából alkalmazott kifejezések és „magyarázatok” elhagyásával nézzük hogyan is történtek ezek a hírhedté vált CHF „alapú” kölcsönzések!
Matolcsyék hálája: ha te megtakarítasz, mi elvesszük?
Ahelyett, hogy támogatnák a sikereseket, inkább a lassabbak és ügyetlenebbek által okozott baj megoldására fordítják az elvett pénzt?
ALAPTÖRVÉNY ASZTALA: tényleg mindenki odafér?
Igazi mém lett az alaptörvény asztalából és ez nem is csoda. Az államtitkári ukáz hangvétele, az abban szereplő nyomtatott nagybetű, az üveglap, a kötelező dekoráció, a biztosítandó alaptörvényszolga,
Őrületes tapsvihar egy budapesti bevásárlóközpontban
A férfi felemelt a földről egy flakont, majd a kukába dobta. Sosem fogja elfelejteni azt a pillanatot.
A biztonsági őrök mit sem érnek
Kicsit zokon veszem, hogy az őrök mögötti védett terület tele van mindenféle mocskos csövessel, alkoholistával és suttyó pénzváltóval.
A HAARP összeesküvés
A legolvasotabb cikk a konteo blog történetében. Egy tudományos kutatóintézet közvetlen szomszédságában vagyunk. Lássuk, mi rejtőzik az erdőben, a szögesdrót mögött.
Aki először mert lemondani
Ha Schmitt Pál a doktorija körül alig két hónappal ezelőtt kirobbant botrány első hetében lemondott volna, akkor most nem ugyanitt tartana.








