Kiállítások, előadások, vetítések és képregényes rögtönzések is színesítik szombaton a nemzetközi képregényfesztivál programjait a Millenáris Teátrumban Budapesten.
Lengyelországot Piotr Kasinski, a lódzi képregényfesztivál igazgatója, valamint Tomasz Tomaszewski és Robert Trojanowski képregényrajzolók képviselik. Az osztrák Radar és Tonto Comics színeiben Simon Haussle, Szlovákiából pedig Radovan Sensel és Batay László, azaz az F_art Comixes csoport vesz részt az eseményen. Az érdeklődők találkozhatnak hazai képregényrajzolókkal és -írókkal, köztük a Korcsmáros Pál-díjas Felvidéki Miklóssal és a fesztivál dizájnját jegyző Fritz Zoltánnal.
Újabb ötletekkel és villámgyorsan végrehajtandó feladatokkal folytatódik a tavalyi fesztiválon nagy sikert aratott Comic Battle sorozat: nyugodtabb körülmények között, de rövid idő alatt készülnek majd helyben képregények megadott témára - olvasható a www.kepregeny.info oldalon.
A kiadók ezúttal is több újdonságot - egyebek mellett Majd, ha Fagy!, Charax 3: Enumeratio, Fekete-Fehér Képregénymúzeum 10: Sajdik Ferenc, Kalyber Joe 2 felújított változat, Marvel + 3, Papírmozi 6, Rocksztár leszek, mama!, Sötét kor 1, Walking Dead 4. - időzítettek a fesztiválra, és számos korábbi kiadványt jelentős kedvezménnyel kínálnak.
A rendezvény napján a helyszínen három kiállítás is várja a közönséget: a Lipcsei Könyvvásárra készült nemzetközi Comics and Comments-leporellók, a finn kezdeményezésre készült Nordicomics és egy különleges tisztelgés Pókember és társai előtt. Harza Tamás az 50 éves Pókemberről tart előadást, Felvidéki Miklós, a lengyel Robert Trojanowkski és Tomasz Tomaszewski saját munkamódszerét mutatja be. Kránicz Bence, Nagy Krisztián és Rusznyák Csaba az idei képregényfilmeket ismerteti meg az érdeklődőkkel, Korcsmáros Gábor pedig a Rejtő-Korcsmáros sorozat készülő kötetéről beszél. A rendezvényen lehet majd fotózkodni a megjelenő cosplayesekkel és kivonul az 501-es légió Darth Vader felügyeletével.
Ezen a napon adják át az előző naptári év legjobb képregényeit jutalmazó Alfabéta-díjakat három kategóriában: kép-regény, kép-novella és kép-sor. Ugyancsak a fesztiválon hirdet eredményt a Magyar Kerékpárosklub Bringázz a Munkába! képregénypályázata is.
A Budapesti Kommunikációs Főiskola (BKF) csaknem hatvan hallgatójának mintegy ötven alkotását, köztük öltözékeket, dizájntárgyakat, animációs filmeket és videoklipet mutatnak be azon a kiállításon, amely Selection címmel vasárnaptól látható az Iskola Klubban Budapesten.
Az elsősorban fiatal színházi alkotók előadásait felvonultató TITÁNium Színházi Szemlére várja a közönséget a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban vasárnaptól a FÜGE Produkció; az fesztivál szerdai zárónapján a szemléhez kapcsolódó pályázat eredményhirdetését is megtartják.
Liszt Ferenc születésnapján, október 22-én ünnepi gálakoncerttel nyílik meg a Liszt Ferenc Zeneakadémia felújított épülete. Az intézmény koncertszervezési tevékenységbe is kezd, és meghirdette az első szezon hangversenyeit.
Nagyszabású nemzetközi divatshow keretében zárul júniusban a Design Terminál harmadik alkalommal meghirdetett öltözéktervezési pályázata, amely idén a Gombold újra! Közép-Európa címet kapta.
Tizenhat produkcióval, köztük néptánccal, balettel, klasszikus művekkel, operettel és koncertekkel várja a közönséget a Pécsi Nyári Színház június 15. és augusztus 11. között a baranyai megyeszékhelyen.
Elkészültek a 3. DEPÓ Betonworkshop köztéri alkotásai, amelyeket idén öt egyetem ötvennél is több diákja valósított meg az önkéntes betonbarkács foglalkozáson. Az utcabútorokat és ...
Nem érheti baj a települést, amely össze tud fogni és tiszteli őseit – mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Veszprém megyei Úrkúton, a település felújított névadó ...
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken tér haza külföldi útjáról, akkor fog egyeztetni Orbán Viktor miniszterelnökkel a túlzottdeficit-eljárás lezárását célzó esetleges - ...
A magyar kormány határozottan visszautasítja, hogy Magyarországot vagy kormányát bevonják a németországi választási kampányba - közölte a Külügyminisztérium kedden az MTI-vel.