Az Észak-Atlanti Tanács felkérésére Magyarország nyitja meg jövő tavasztól a Koszovó feletti magaslégteret (9600 méter felett) és irányítja az ottani légi forgalmat - ismertették az érintett tárcák kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta: a megbízás jelentős diplomáciai siker Magyarország számára, amelynek teljesítése érdemben hozzájárulhat a NATO balkáni légtérnormalizációs erőfeszítéseihez, és a térség stabilizációjához a magyar balkáni külügyi stratégiával összhangban. Az államtitkár kiemelte: nemzetközi viszonylatban is példa nélkül álló megoldás, hogy egy nem szomszédos ország légtérirányítását távszolgáltatásként végzik. Ezt a feladatot a HungaroControl Zrt. látja majd el, amely minden szempontból alkalmas erre.
A délszláv konfliktus óta a NATO biztosítja a Koszovó feletti légtér kizárólagos ellenőrzését. A légtér a polgári közlekedés számára 13 éve nem vehető igénybe, s a NATO már régóta szeretett volna erre megoldást találni. Tavaly júniusban hivatalosan megkeresett néhány térségbeli országot, köztük Magyarországot, amely jelezte nyitottságát. A hivatalos megkeresés tavaly júliusban érkezett, Magyarország pedig december 5-én Brüsszelben, a NATO ülésén nyújtotta be pályázatát. Az Észak-Atlanti Tanács áprilisban kérte fel Magyarországot a Koszovó feletti magaslégtér újbóli megnyitására és a légi forgalom irányítására.
Németh Zsolt hangsúlyozta: nem politikai feladatról van szó, ez tisztán technikai jellegű vállalkozás a NATO felkérése alapján. A magyar szerepvállalásnak nincs költségvonzata a büdzsé számára, a HungaroControl számára pedig remélhetőleg jövedelmező tevékenység lesz. A HungaroControl, amely magyarországi bázisáról nyújt távszolgáltatást, 2013 márciusára tervezi a nyitást - ismertette a külügyi államtitkár. Hozzátette, hogy a toronyirányítási tevékenységet nem a társaság végzi.
A légtér megnyitása hozzájárul majd a légi útvonalak lerövidítéséhez, az üzemanyagköltségek csökkenéséhez, az emisszió mérséklődéséhez - mutatott rá Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infrastruktúráért felelős államtitkára. Völner Pál elmondta, hogy a HungaroControl a légiirányítást és ellenőrzést 13 milliárd forintból megépülő új központjából végzi, hozzátette azonban, hogy ezt a beruházást a megbízástól függetlenül is megvalósította volna a társaság.
Szepessy Kornél, a HungaroControl vezérigazgatója az újságírók kérdéseire elmondta: az irányított légtér nagyságához képest jelentős gépmozgás lesz, naponta 450-500 gép mozgásával számolnak, de kisebb lesz, mint a magyar légtérben, és ez elmondható a költségvetés mértékéről is. A munkát mintegy ötven kiképzett irányító végzi majd. A felkérés ideiglenes, 3-5 éves periódust ölel fel, de hosszabb és rövidebb időtávra is berendezkednek.
Az új budapesti légiforgalmi irányító központ 2013 januárjától már rendelkezésükre fog állni az új technológiával, és a koszovói légtérre vonatkozó adatokat be fogják táplálni, mire a feladat aktuálissá válik - ismertette a vezérigazgató. Nagy infrastruktúra beruházásokat Koszovóban vagy Magyarországon a projekthez kapcsolódóan nem terveznek. Azt tűzték ki ugyanis célul, hogy az Egységes Európai Égbolt projekttel összhangban, amely az európai légi forgalom irányítása költségeinek csökkentését szolgálja, alapvetően a meglévő infrastruktúráról származó adatokra alapozzák a szolgáltatás ellátását.
A szolgáltatást teljes költségtérítéses rendszerben nyújtják majd, a bevétel szolid fedezettel meghaladja majd a költségeket. A NATO-tól nem kap Magyarország támogatást ehhez, a díjat az adott légteret használó társaságok fizetik meg - mondta Szepessy Kornél.
A bizalmi elemet magában hordozó biztosítékok csaknem teljes tilalmát mondja ki az új polgári törvénykönyv (Ptk.), így megszűnnek a biztosítéki céllal kötött opciós, engedményezési vagy adásvételi szerződések - mondta Bodzási Balázs, a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdasági Jogi Intézetének oktatója a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda által szervezett sajtóbeszélgetésen, szerdán Budapesten.
A tanulás kitolódása és a karrierépítés miatt a fiataloknak kevesebb a lehetőségük az ismerkedésre, ezen a helyzeten változtatna az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által támogatott vasárnapi táncos, ismerkedést segítő programsorozat - mondta Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
A 12 és 14 év közötti gyermekek legfeljebb egy évig lehessenek előzetes letartóztatásban, a 14 éven felüliek viszont továbbra is két évig - javasolja a parlament alkotmányügyi bizottsága.
Összpárti konszenzus alakult ki a Magyar Honvédség (HM) helikopter- és repülőgép-beszerzéséről - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter szerdán, Budapesten a négypárti egyeztetést követő sajtótájékoztatóján.
Elkészült a Margitsziget fejlesztési terve, e szerint a területet a főváros a kormánnyal együtt, egységes keretben fogja fejleszteni, a közjó érdekében - tudatta Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója szerdán az MTI-vel.
Újabb többmilliós bírságokat szabott ki a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság energiaszolgáltató cégekre hibás számlakép miatt - közölte Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért ...
A Google fejlesztőknek szánt rendezvényén ugyan elmaradt az igazán nagy durranás, ám számos érdekes fejlesztést mutattak be, amelyek révén tovább finomítják a meglévő és még fűzik ...
A menedékkérők engedély nélküli távozása és a menekültügyi eljárással való visszaélés magas arányára tekintettel 2013. július 1-jétől bevezethetik a menekültügyi őrizetet A a ...
A Richter-skála szerinti 3-as erősségű földrengés rázta meg a Heves megyei Tenk település körzetét. Személyi sérülésről, illetve károkról nem érkezett bejelentés - közölte az ...