Tőkés László erdélyi magyar európai parlamenti (EP) képviselő szervezésében a Kárpát-medencei építészetről nyílt kiállítás kedden az EP brüsszeli épületében.
Jelen volt a Közös tér - közös örökség című tárlat megnyitóján Tamási Judit, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal múlt héten lemondott elnöke, aki egyebek között azt hangsúlyozta, hogy az örökségvédelem területén szoros kapcsolatban állnak a szomszédos országok hasonló hivatalaival. Mint mondta, a kulturális örökség az idők során erősebbnek bizonyult a diktatúráknál. Hozzátette: a kiállítással közelebb kívánták vinni az EP-képviselőkhöz az európai kultúra mesterműveit, amelyek a tárlat fotóin láthatók.
Tőkés László - az EP korábbi alelnöke - egyebek között azt emelte ki: a kiállítás azt mutatja, hogy a közös kulturális örökség határai meghaladják a politikai határokat. Mint fogalmazott, Európában él a múlttal való szembenézés igénye is, a mostani tárlat azonban építő és békés jellegű, "a nemzeti értékeknek az európai és a világörökség részeként való felmutatása által kívánja a népek és nemzetek nagy családját gazdagítani".
Beszédet mondott a megnyitón két külföldi EP-képviselő, az olasz Marco Scurria és a lengyel Piotr Borys is, akik egyebek között a kultúra szerepének fontosságára hívták fel a figyelmet az európai integrációban, kitérve az ágazat uniós támogatásának eszközeire is.
Az EP Antall Józsefről elnevezett épületszárnyában rendezett tárlaton a kurátor Sebestyén József épületfotói láthatók, a tervező Jeszenszky Gyula volt.
A kiállítás korábban más helyszíneken is látható volt. Az EP-ből a brüsszeli Balassi Intézetbe költözik át.
Újcirkuszi előadással indítja és zárja a Trafó a jövő szezont, amelyben Mundruczó Kornél és a Krétakör új produkcióját is láthatja a közönség. Az évad programját a jelenlegi és az előző igazgató - aki végül visszatért az intézménybe - közösen alakította ki.
Folklórprogramokkal, Ghymes-koncerttel, vadételkóstolóval várja a közönséget a tamási Trófea vadgasztronómiai fesztivál, amelyet június 1-jén rendeznek a miklósvári parkerdőben.
Hallgatni akartam címmel Márai Sándor eddig ismeretlen munkáját, az Egy polgár vallomásai harmadik részének tekinthető esszéregényt mutatja be május 28-án a Helikon Könyvkiadó. Az író az emigrációban született első művében 1938-tól 1950-ig rajzolja meg a polgárság történetét.
Emmelie de Forest dán énekesnő nyerte Only Teardrops (Csak könnycseppek) című dalával az 58. Eurovíziós Dalfesztivált, amelynek döntőjét szombaton este rendezték a svédországi Malmőben. A Magyarországot képviselő ByeAlex Kedvesem című számával 10. lett.
Az utóbbi két évtizedben szinte teljesen hiányzó európai közönségfilmekkel, elsőként olasz mozisikerekkel lép piacra júniustól egy magyar vállalkozás, amely eddig mozik üzemeltetésével foglalkozott.
Áprilisban 11,278 milliárd forintnyi pénzügyi tranzakciós illetékbevétel folyt be a költségvetésbe - tudta meg a Figyelő. Ez az elmúlt hónapok legalacsonyabb havi adata, az tervezett sem ...
Budapesten is bemutatkozott a Nógrád megyei Zenthe Ferenc Színház: a tavaly alakult salgótarjáni társulat Albert Camus Félreértés című művével vendégszerepelt kedden a Thália ...
A keresőcég már a népszerű videóportál 2006-os felvásárlása óta kereste-kutatta azon új utakat, amelyek elvezethetnek a szórakoztatóiparhoz, igyekeztek megtalálni az ideális hogy mind ...