A születésnappal elérkezett az ideje a tanulásnak, így 2012 nyarán elkezdődött a Barack "oktatása" a Nyíregyházi Állatparkban.
Az egyéves állat a kedvenc csemegéért, a tengeri halakért, bármire képes s vígan követi trénereit, akik kézjelekkel utasítják az állatot a feladatok elvégzésére. Jó barátságban van gondozójával, követi a "target" botot, forog és visszahozza a labdát.
Mivel a borjúfókák hátsó végtagjai hátrafelé állnak, s nem képesek azokat hasuk alá behajlítani, a szárazföldön esetlenül "hernyószerű" mozgással közlekednek, ezért a játékos oktatás a vízben történik, ahol igazán elemükben érzik magukat. A feladatok tanításának elsősorban állatorvosi céljai vannak, hiszen a későbbiekben ennek segítségével az állatot könnyedén meg lehet majd vizsgálni.
Elindult a Duna-deltában található Tulcearól (Románia) vasárnap Molnár Péter felsővégtag-hiányos ultrafutó, aki a Duna mentén futva 3000 kilométert tesz meg hat hét alatt a folyam németországi forrásvidékéig, Donaueschingenig.
Az MSZP szerint újra egyéni országgyűlési képviselői indítványokkal nyúl bele a Fidesz a magyar választási rendszerbe. Így reagált Molnár Zsolt vasárnapi közleményében az Országgyűlés elé került új törvényjavaslatokra az országgyűlési választási kampány finanszírozásáról, illetve a választási eljárási törvény módosításáról.
Még két hétig, május végéig léphetnek be a törlesztési nehézségekkel küzdő devizahitelesek az árfolyamgát rendszerébe, amely öt évre fix törlesztést garantál számukra. Az Erste Bank devizaalapú jelzáloghitellel rendelkező lakossági ügyfelei közül már 27 ezren választották az árfolyamrögzítést - tudatta az Erste Bank Hungary az MTI-vel.
A Richter-skála szerinti 3-as erősségű földrengés rázta meg a Heves megyei Tenk település körzetét. Személyi sérülésről, illetve károkról nem érkezett bejelentés - közölte vasárnapra virradóra az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Több mint ezer zarándok rótta le tiszteletét a szalézi rend alapítója, Bosco Szent János ereklyéje előtt szombaton Veszprémben. Az ereklyét a büntetés-végrehajtó intézetbe is elvitték.
Wagner és magyar barátai címmel kiállítás nyílik pénteken a Liszt Ferenc Múzeumban, a Régi Zeneakadémia épületében. A Richard Wagner születésnek 200., halálának 130. évfordulója a ...
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) arra kéri a kormányt, hogy a napokban bejelentett költségvetési zárolás semmilyen mértékben ne érintse a felsőoktatási ...
Kedvező szezonra számít a Balatontourist Kft. az általa működtetett 17 balatoni kempingben, ahol az előfoglalások és a beérkezett előlegek is több mint 18 százalékkal meghaladják a ...
Az okostelefonok és a táblagépek megadóztatását is javasolja egy szakértői jelentés, amely Francois Hollande francia elnök megbízásából készült az illegális internetes letöltések a ...