A Századvég július végén készített közvélemény-kutatásának tanúsága szerint a politikai erőtérben csak hibahatáron belüli mozgások tapasztalhatók, a kormánypártok őrzik vezető pozíciójukat. A Fidesz előnye a legnagyobb ellenzéki párthoz képest továbbra is jelentős mind a teljes népesség, mind pedig a biztos szavazó pártválasztók körében - derül ki a közvélemény-kutató keddi, MTI-hez eljuttatott közleményéből.
A július 20. és 26. között 1000 ember megkérdezésével készített kutatás szerint a választókorúak 46 százaléka nyilatkozott úgy, hogy biztosan részt venne egy most vasárnap tartandó parlamenti voksoláson, azaz a választási aktivitás az elmúlt hónaphoz képest kis mértékben csökkent. A pártszimpátiájukban bizonytalanok aránya júliusban enyhén növekedett, jelenleg a megkérdezettek 43 százaléka tartozik ebbe a körbe.
Július végén a pártok erőviszonyai nem mutattak jelentős változást. A Fidesz támogatottsága a teljes népesség körében 23 százalék, az MSZP ebben a közegben 13 százalékon áll. Az LMP támogatottsága 6, a Jobbiké 11 százalék. A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció támogatottsága 2 százalékos.
A biztos szavazó pártválasztók között a Fidesz jelenleg 41 százalékon, a szocialisták 24 százalékon állnak. A választásukban biztos szavazók 21 százaléka adná voksát a Jobbikra, 8 százalékuk pedig az LMP-t juttatná a parlamentbe. A DK ebben a körben 3 százalékon áll.
Munkahelyvédelmi terv - Századvég: a lakosság támogatja a programot
A Századvég július második felében végzett közvélemény-kutatásának tanúsága szerint a témát ismerő és véleménnyel rendelkező állampolgárok jelentős többsége támogatja a munkahelyvédelmi akciótervet, összességében és egyes elemeinek tekintetében egyaránt.
A kutatás eredményéről készített közlemény szerint a program közel összes vizsgált eleménél a válaszadók legalább háromnegyede vélekedett úgy, hogy a kormány által javasolt járulék- és adóteher-csökkentés szükséges, támogatásra érdemes intézkedés.
A Századvég emlékeztetett arra: 2012. július elején ismertette a miniszterelnök a tízpontos munkahelyvédelmi akciótervet, amelynek rendelkezései a nehezebb munkaerőpiaci helyzetben lévők elhelyezkedését kívánják segíteni az adó- és járulékterhek csökkentése révén.
A dokumentum szerint a munkahelyvédelmi akciótervről véleménnyel rendelkező állampolgárok egyértelmű többsége, 89 százaléka támogatja a csomagot. A program egyes elemeinek megítélése hasonlóan pozitív. A két legszélesebb körben támogatott intézkedés a kisvállalkozások, kisvállalatok számára nyújtott adóteher-csökkentés (a válaszadók 87 százaléka támogatta), valamint a munkába visszatérő kismamákat érintő munkáltatói járulék megszüntetése (83 százalék).
A válaszadók 80 százaléka véli úgy, hogy szükség van az 55 év feletti munkavállalók esetében a járulékcsökkentésre, 77 százalék szerint a 25 év alattiak körében is helytálló ez a támogatási forma. A szakképesítéssel nem rendelkezőkre vonatkozó járulékcsökkentés osztja meg a leginkább a témában véleményt formáló válaszadókat, ugyanakkor ennél a kérdésnél is többségben vannak (66 százalék) azok, akik szerint helyes intézkedésről van szó.
A közlemény szerint összességében a munkahelyvédelmi akciótervről és annak részleteiről is hasonlóképpen vélekednek a magukat jobboldalinak és középen állónak valló választópolgárok, valamint a politikai preferenciájukban bizonytalanok. Mindkét csoport esetében 90 százalék közeli arány támogatja a kormány intézkedéscsomagját. A baloldali választópolgárok az átlagnál kritikusabbak, ugyanakkor az ő esetükben is minden kérdésnél többségben vannak azok, akik egyetértenek az intézkedésekkel.
A Századvég kutatása szerint a pártpreferenciát figyelembe véve elmondható, hogy az MSZP és a Demokratikus Koalíció szavazóinak kivételével minden csoportnál meghaladja a 80 százalékot azok aránya, akik támogatják a kormány tervét, valamint a pártválasztásukban bizonytalanok is helyeslik azt.
Az LMP tiltakozik a csepeli bíróság épülete előtt a Közgép tevékenysége ellen, miközben pénteken megkezdődött a rágalmazás miatt indított per a párt azon aktivistái ellen, akik tavaly júliusban a cég telephelye előtt egymáshoz láncolva demonstráltak.
Az államfő szerint több figyelmet és megbecsülést érdemelnek, akik saját környezetük boldogulását szolgálják. Áder János ezt annak a kiadványnak a bevezetőjében írta, amely köztársasági elnöki tevékenységének első évéről készült.
Az MSZP elnöke szerint leckét adott európai politikai kultúrából a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) megalapításának 150. évfordulóján csütörtökön Lipcsében rendezett ünnepség.
Idén 15 ezernél is többen vesznek részt önkéntesként a Református Szeretetszolgálat Szeretethíd programjában pénteken és szombaton a Kárpát-medencében, hogy szebbé varázsolják településüket, segítsék intézményeiket és javítsanak a lakosság életkörülményein.
Új tenyésznyúltelepet avattak fel Gödöllőn, a Haszonállat-génmegőrzési Központ területén. A telep biztosítja a magyar óriásnyúl genetikai hátterét egy új háztáji programhoz is.
A Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete azt javasolja, hogy büntetőjogilag ne minősüljenek katonának a hivatásos tűzoltók - ezt a szakszervezet alelnöke mondta az Országgyűlés ...
Az írásbelik jövő hétfőn zárulnak, a szóbeli vizsgák június 28-ig tartanak. Május 3. és június 28. között 1225 helyszínen, összesen 133 225-en érettségiznek, közülük 84 588-en ...
Az ellenzéki párt félmegoldásnak, megkésett látszatintézkedésnek tartja, hogy a kormány ezrek helyett alig száz embertől vonná meg a juttatást, amiért a pártállami rendszerben be. ...