Rövidesen egyetemi szinten is megindul a pálinkamesterek képzése Magyarországon: a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) Élelmiszertudományi Karának pálinkamester szakmérnök, illetve szaktanácsadó képzése 2012 őszétől levelező tagozaton várja a pálinkakészítés iránt érdeklődőket.
A pálinkás szakmában az utóbbi években megindult egyfajta öntisztulás, megfigyelhető a minél magasabb minőségre törekvés, ennek köszönhetően jött létre 2008-ban a pálinka törvény is - idézte fel az MTI-nek a Corvinus újonnan indított szakának szakfelelőse.
Kasza Gyula egyetemi adjunktus elmondta, hogy másfél éven keresztül tevékenykedett a Pálinka Nemzeti Tanács titkáraként, és ez idő alatt egyre többen keresték meg arról érdeklődve, hol képezhetnék magukat tovább a pálinkák világában, hogyan tanulhatnák meg felsőfokon a párlatkészítést. A Corvinuson már tíz éve nagy sikerrel működik a szőlész-borász szak, felsőfokú pálinkamester képzés azonban mostanáig nem volt elérhető Magyarországon - emlékeztetett a szakember.
Elmondása szerint ezért a BCE munka mellett elvégezhető, diplomával elismert szakirányú továbbképzést állított össze a pálinkás szakemberek és a pálinkakészítés iránt érdeklődők részére. Az egyetem célja, hogy aktívan hozzájáruljon a pálinkás szakma szakember-ellátottságának és szakmai presztízsének fejlesztéséhez.
Mint kiemelte, a képzés összeállításánál a piac által elvárt ismereteket, illetve az elmélet és gyakorlat összhangját tartották szem előtt, melynek alapján a hallgatók elláthatják a pálinkakészítő üzemek szakmai és vezetői feladatait, vagy akár saját pálinkafőzdét menedzselhetnek.
Kasza Gyula megjegyezte, a képzés által érintett legfontosabb területek kiterjednek a pálinkakészítés technológiájára, műveleteire és berendezéseire, a pálinkaminőség-vizsgálatra és a minősítésre (bírálatra), a nyersanyagismeretre, a különleges párlatok készítésére, a pálinkakultúrára, pálinkamarketingre és a szakjogi, vállalkozási, pénzügyi, illetve kereskedelmi ismeretekre.
Minden tantárgyat olyan oktatók tanítanak, akik saját maguk is elismertek a szakterületükön. Az egyes tantárgyak keretében ráadásul sok olyan előadót - híres pálinkamestereket, tapasztalt kereskedőket, neves étteremtulajdonosokat, reklámszakembereket - látnak vendégül, akik egy-egy óra keretében saját személyes tapasztalataikon keresztül mutatják be a tananyagok gyakorlati vonatkozásait - árulta el a szakfelelős.
Mint hozzáfűzte, a képzés résztvevői az élelmiszertudományi kar jól felszerelt laborjában és pálinkatanüzemében mélyíthetik el az elméletben megtanultakat. A hallgatók emellett minden félévben tanulmányi túrára indulnak, amelynek keretében megismerkednek egy-egy országrész nevezetes főzdéivel, párlataival és elismert szakembereivel.
Kasza Gyula beszámolója szerint a négy féléves képzés 15 főtől indítható. A szakirányú felsőfokú végzettséggel rendelkezők pálinkamester szakmérnök, míg a más területen végzett, legalább főiskolai, illetve BSc szintnek megfelelő felsőfokú végzettségű hallgatók pálinkamester szaktanácsadó képzettséget szerezhetnek.
A képzés nyitva áll a felsőfokú képzettséggel nem rendelkezők számára is, részükre azonban diploma nem, csak a képzésen való részvételt tanúsító igazolás lesz kiadható. Az oktatásra augusztus 31-ig lehet jelentkezni; részletes adatokat a www.palinkamesterkepzes.hu honlapon találhatnak az érdeklődők.
A bizalmi elemet magában hordozó biztosítékok csaknem teljes tilalmát mondja ki az új polgári törvénykönyv (Ptk.), így megszűnnek a biztosítéki céllal kötött opciós, engedményezési vagy adásvételi szerződések - mondta Bodzási Balázs, a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdasági Jogi Intézetének oktatója a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda által szervezett sajtóbeszélgetésen, szerdán Budapesten.
A tanulás kitolódása és a karrierépítés miatt a fiataloknak kevesebb a lehetőségük az ismerkedésre, ezen a helyzeten változtatna az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által támogatott vasárnapi táncos, ismerkedést segítő programsorozat - mondta Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
A 12 és 14 év közötti gyermekek legfeljebb egy évig lehessenek előzetes letartóztatásban, a 14 éven felüliek viszont továbbra is két évig - javasolja a parlament alkotmányügyi bizottsága.
Összpárti konszenzus alakult ki a Magyar Honvédség (HM) helikopter- és repülőgép-beszerzéséről - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter szerdán, Budapesten a négypárti egyeztetést követő sajtótájékoztatóján.
Elkészült a Margitsziget fejlesztési terve, e szerint a területet a főváros a kormánnyal együtt, egységes keretben fogja fejleszteni, a közjó érdekében - tudatta Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója szerdán az MTI-vel.
Az ágazati és helyi bértárgyalásokon arra kell törekedni, hogy 2013-ban éves szinten minden kereseti kategóriában biztosítsák a nettó keresetek reálértékének megőrzését - a és a ...
A bíróság szóvivőjének ismertetése szerint a felperes 2008-ban kötött devizaalapú lízingszerződést egy debreceni ingatlanra az egyik piacvezető pénzintézetnél, 25 éves futamidőre.
A vártnál jobb első negyedéves GDP-adatok és a nemrég bejelentett költségvetési intézkedések nyomán 50 százalék fölé emelkedett az esélye annak, hogy Magyarország az idén kikerül ...