Sportoló robotok - Egyelőre okosabbak, mint erősek

kategória: InfoTech
2012 augusztus 08, szerda - 10:55 | szerző: mti
Címkék: robot, Sportoló robotok, címkefelhő
Szóljon hozzá!
Mindig pozitívan a Facebook-on is
A sok ezer emberből, aki arra jelentkezett, hogy vigye a londoni nyári játékok megnyitójára az olimpiai lángot, csak kevesen kerültek be a stafétába. Jó néhányan voltak tehát sikertelenek, de közülük egy mindenképpen kiemelkedett, és megérdemli, hogy külön is szó essen róla: James Law, a walesi Aberystwyth Egyetem komputertudósa ugyanis iCubot, három méter magas humanoid robotját nevezte be.

Az atletizáló robotok építéséért folyó verseny mind inkább erősödik, a robotok pedig egyre gyorsabbak és ügyesebbek lesznek. A Tokiói Egyetemen test nélküli karok baseball-labdát hajítanak, és példátlan pontossággal vissza is ütik őket. Müncheni mérnökök poolozó automatát készítettek, amely sorozatban öt golyót be tud gurítani a lyukba. A kínai Csöcsiani (Zhejiang) Egyetemen dolgozó kollégáik humanoid asztaliteniszezőkkel büszkélkedhetnek, amelyek 145 ütésig is képesek eljutni, ha emberrel állnak szemben, és 180-ig, ha egymással.

Konkrét hasznot hajtanak

"A sportoló robotok elbűvölik a kisiskolásokat, és lázba hozzák az egyetemistákat - mondta a The Economist című hírmagazinnak Peter Stone egyetemi tanár a texasi Austinból, aki részt vesz a RoboCup nevű, robotfutballistáknak évente megrendezett verseny szervezésében. - De innovációra is ösztönöznek. Ugyanaz a szoftver, amely miniatűr robotokat segít abban, hogy sportcsapatokat alkossanak, arra is képes, hogy katasztrófa sújtotta területen működő, nagyobb méretű, mentő robotok tevékenységét koordinálja. Emberszabású robotokat igénylő játékokon keresztül olyan gépek megalkotásához vezethet az út, amelyek egy napon képesek lesznek öregeket ellátni vagy betegek helyett kisebb feladatokat elvégezni."

Néhány sportoló robot azonban sokkal hamarabb is képes konkrét hasznot hajtani. A tökéletes ütésekre képes robotkarok segítik a golfeszközöket gyártó cégeket abban, hogy egyre jobb ütőket készítsenek. Egy harcművészetekben jártas robotot a védő sportfelszerelések fejlesztésére és javítására használnak a Loughborough Egyetemen. Az amerikai tekeszövetség a tekepályák minőségének ellenőrzésére használ egy E.A.R.L. nevű robotot.

Revánsot vehetnek

Stone közlése szerint ma még mindazonáltal az a helyzet, hogy "idősödő amatőrök" is le tudják győzni a futballozó automatákat.

Az Edinburghi Egyetem munkatársa, Subramanian Ramamoorthy azonban ehhez rögtön hozzáteszi, hogy az ügyesebb robotok az embereket megfigyelve tanulni fognak. Az új technológiák egyre több, a hús és vér sportolókról szóló adatot szülnek, amelyek nagy részét be lehet táplálni gépekbe.

A 94Fifty amerikai cég által gyártott kosárlabdákban például szenzorok vannak, amelyek érzékelik, hogy milyen pontosan passzol, cselez és dob egy játékos. Az izraeli Sportvu kamerái beazonosítják és nyomon követik a pályán a játékosokat. A társaság rakétakövető szoftvert használ arra, hogy kezelje a mozgásukra vonatkozó rengeteg adatot.

Ez a fajta mindentudás legyőzhetetlenné teheti a mesterségesen előállított sportolókat, amennyiben a hardverjük megfelelő. Kerekek nélkül azonban a legtöbb automata még mindig fájdalmasan lassú. A kis futók, akik részt vettek a világ első, Osakában megrendezett robotmaratonján, több mint két nap alatt tudták lefutni a távot. Usain Bolt, a világ leggyorsabb embere egy óra alatt 44 kilométert képes futni, míg a leggyorsabb, lábon mozgó robot - egy kutyaszerű, a Boston Dynamics által készített szerkezet - csupán mintegy 28 kilométer megtételére képes egy óra alatt. A leggyorsabb kétlábú gépek, amelyeket a Michigani Egyetemen készítettek, mintegy 11 kilométert tesznek meg egy óra alatt, ami megfelel egy kocogó ember sebességének.

iCub utódai azonban idővel revánsot vehetnek: a gépeikkel a RoboCupra jelentkezők úgy gondolják, hogy csapataik 2050-re eljutnak odáig, hogy legyőzzék az embereket.
Egyelőre azonban a gépeik okosabbak, mint amilyen erősek.



Kapcsolódó cikkek
Megosztás:   Facebook Twitter iwiw
Print

Hozzászólás küldése

Felhasználónév:
Hozzászólások:

Kód beírása:

Csak játékszerek az olcsó 3D-nyomtatók
Az elmúlt hónapokban egyre inkább előtérbe kerültek a 3D-nyomtatók, különösen azért, mert bizonyos modellek néhány száz euróért megvásárolhatók. A piac meghatározó szereplői nem aggódnak a konkurencia miatt.
kedd 15:31
A zenei streaming a Google és az Apple új kedvence
A Google és az Apple beszállásával jelentős mértékben kibővült a zenei streaming piaca, erre a területre pedig rajtuk kívül is egyre többen igyekeznek betörni.
kedd 15:19
Macskaszerűen futó robotot fejlesztettek ki + videó
Svájci kutatók hétfőn bejelentették, olyan négylábú, gyors robotot fejlesztettek ki, mely macskához hasonlóan rohan.
kedd 12:24
Bosszantóak az online videohirdetések, a PR-cikkeket szívesen olvassák
Csaknem minden harmadik magyar internetezőt zavarnak a YouTube videók alatt megjelenő hirdetések, míg a PR-cikkeket és a Google hirdetéseket hasznosnak tartjuk – derült ki egy az online reklámok megítélését vizsgáló független felmérésből.
hétfő 16:15
Lufi-net: így vinné el mindenhová a világhálót Google
Hőlégballonokkal juttatná el az internetet a világ legeldugottabb pontjaira is Gooogle.
vasárnap 19:42
Nagyobb és olcsóbb lesz a következő iPhone?
Belső források alapján úgy tűnik, az Apple azon gondolkozik, hogy a jelenlegieknél nagyobb, olcsóbb és színesebb kínálattal álljon a fogyasztók elé.
vasárnap 10:45