Az E-Casino Szakmai Szövetség szerint sem éri el célját a játékgép-üzemeltetés adójának drasztikus emelése, a kormányzat által tervezett adóbevételek a szövetség szerint nem érkeznek be a központi költségvetésbe, ahhoz átmeneti időszakot kellene biztosítani az üzemeltetőknek.
Így vélekedett kedden a Magyar Szerencsejáték Szövetség (MSzSz) is. Az MTI-hez eljuttatott közleményükben arra hívták fel a figyelmet, hogy le kellene rövidíteni az új szerver alapú üzemeltetésre való átállás engedélyezési idejét, mert előfordulhat, hogy novembertől nem lesz játékadót fizető szereplője a pénznyerő ágazatnak. Az E-Casino Szakmai Szövetség szerdai, MTI-nek megküldött állásfoglalása szerint a korábbi, közel 25.000 játékgép helyett mára mintegy 1.500 maradt a piacon, ez 2012. első és második félévében is hatalmas adókiesést jelent, mivel az iparág 95 százaléka csődbe ment.
Az E-Casino Szakmai Szövetség egyetért a hatósági eljárások gyorsításának szükségességével, azonban a megoldást továbbra is abban látja, hogy átmeneti időszakot és a korábbi adó átmeneti visszaállítását kell biztosítani az iparág számára az új rendszerre való átállásig, amely véleményük szerint hosszabb időszakot - 12-18 hónapot - vesz majd igénybe. Átmeneti időszak biztosítása nélkül 2013-ban sem fogja tudni a tervezett adóbevételt elérni a kormányzat a játékautomaták üzemeltetése terén - véli a szövetség.
További fontos szempontnak nevezik az I.-es kategóriájú, a "prémium", színvonalas játéktermi, és a II.-es kategóriájú, "kocsmai" üzemeltetés megkülönböztetését. Nem lehet egységes szabályozással kezelni a kétfajta üzemeltetést - hangsúlyozzák. A II.-es, "kocsmai" kategóriában az üzemeltetési költség gyakorlatilag nulla, ezzel szemben a prémium I.-es kategóriában működő nagyvállalatok működése sokkal bonyolultabb és költségesebb, technológiájuk fejlettebb, így az engedélyeztetési eljárás is sokkal bonyolultabb és időigényesebb lesz - állítja az E-Casino Szövetség szerdai közleménye.
A szerencsejáték törvényt a 2011 szeptemberében módosította az Országgyűlés a költségvetési bevételek növelése, és a szektor ellenőrizhetőségének fokozása érdekében. Ekkor emelték a nyerőautomaták fix havi adóját 500 ezer forintra, illetve kimondták, hogy a jövő év január elsejétől csak szerver alapú játékszervezéssel lehet a nyerőautomatákat üzemeltetni. Az így üzemeltetett gépek játékadója a tényleges bevétel 33 százaléka. Az átmenetet szabályozó végrehajtási rendelet 2012 június végén jelent meg. A rendszer tényleges elindulása az engedélyeztetési eljárás hosszán múlik.
Érdemes határidőre, május 21. éjfélig beadni az adóbevallást, mert a késők mulasztási bírságot kaphatnak, és elveszítik a lehetőséget, hogy rendelkezzenek adójuk 1+1 százalékáról - figyelmeztet az adóhatóság.
A bíróság szóvivőjének ismertetése szerint a felperes 2008-ban kötött devizaalapú lízingszerződést egy debreceni ingatlanra az egyik piacvezető pénzintézetnél, 25 éves futamidőre.
A kormány kezdeményezi, hogy a katasztrófa-helyzetben önzetlenül segítőknél ne keletkezzen közreműködésükért pótlólagos közteher-fizetési kötelezettség, senkit sem érhet adóhátrány amiatt, mert másokon segít - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
A magyar-azeri egészségipari együttműködés fontosságát hangsúlyozta pénteken Budapesten Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára, miután magyar egészségipari cégek és intézetek mutatkoztak be az azeri egészségügyi minisztérium delegációja előtt.
A turizmus "lélegeztetője" a SZÉP-kártya, és mivel a belföldi turizmus további ösztönzésre szorul a munkáltatókat arra kell ösztönözni, hogy több ilyen juttatást adjanak a munkavállalóknak - mondta Horváth Viktória turisztikáért felelős helyettes államtitkár a Balaton Fejlesztési Tanács pénteki ülésén Balatonfüreden.
Több mint ezer évig rejtőzött a Földközi-tenger mélyén az egykor virágzó város, Héraklion. A hatalmas épületeket és szobrokat feltáró kutatócsoporttól kaptunk felvételeket.
ByeAlexet és a Kedvesem című dalt a megkérdezettek 54 százaléka a legjobb húsz közé várja a malmői Eurovíziós Dalfesztiválon, 46 százalék ennél rosszabb helyezésre számít - áll a ...
A miniszterelnök-helyettes szerint hiába telt el egy nemzedéknyi idő a közép- és kelet-európai rendszerváltozások óta, Nyugat-Európa még mindig nem tudja elfogadni az európai Írását ...
Nem ismerem Portik Tamást, és ezt Jakó Gergely is tudja - írta Lamperth Mónika (MSZP) országgyűlési képviselő a Fidesz Somogy megyei elnökének kaposvári sajtótájékoztatóján ...