Budai Gyula: kampány indul az alma népszerűsítésére

kategória: Hazai
2012 augusztus 11, szombat - 13:20 | szerző: mti
Címkék: budai gyula, címkefelhő
Szóljon hozzá!
Mindig pozitívan a Facebook-on is
A magyar alma népszerűsítésére kampány indul az ősszel a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) és az Agrármarketing Centrum (AMC) közreműködésében - mondta Budai Gyula, a minisztérium parlamenti államtitkára a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kocsordon megrendezett gazdanapon szombaton.

Tájékoztatása szerint a promócióra közel 60 millió forint áll rendelkezésre, az összeg az AMC költségvetésében található. Ezzel az akcióval a korábbi, egyébként sikeres dinnyekampányt kívánja folytatni a tárca, és a cél az, hogy a lehető legjobb áron értékesíthessék a magyar almatermést.

Budai Gyula emlékeztetett arra, hogy a tavaszi fagykár után senki sem gondolta volna, hogy idén közepes-jó termés lesz almából, a gyümölcs helyzete pedig biztatóbb az elmúlt évinél. Az alma piaci pozíciójának erősítése, valamint az értékesítés elősegítése érdekében ugyanazt a kampányt folytatja a tárca, mint a dinnye esetében: a nagyobb üzletláncokban kóstoltatások keretében célirányosan ösztönzik majd a fogyasztókat az itthon termelt gyümölcs vásárlására.

Az ország 27 ezer hektár összterületű almáskertjeiben a korai fajtákkal már megkezdődött az almaszüret; az idei közepes-jó mennyiségű termést jelenleg kilogrammonként 80-110 forint között áron veszik át a termelőktől.

A kocsordi gazdanapon részt vett Jakab István, a Magyar Gazdakörök Országos Szövetségének (MAGOSZ) elnöke, Kovács Sándor, a megyei közgyűlés alelnöke, valamint Fülöp István, a Fidesz-KDNP térségi országgyűlési képviselője is.



Kapcsolódó cikkek
Megosztás:   Facebook Twitter iwiw
Print

Hozzászólás küldése

Felhasználónév:
Hozzászólások:

Kód beírása:

Szövetségbe tömörültek a turisztikai szolgáltatók a fővárosi problémák megoldására
A turizmusban érintett szolgáltatók szövetséget hoztak létre, hogy egységesen fellépve követeljék a fővárosban a színvonalas utaskiszolgálást veszélyeztető vagy akadályozó külső körülmények megszüntetését, s nyílt levelükben felelősségteljes együttműködésre hívják a turizmus fejlesztéséért felelős kormányzati és fővárosi döntéshozókat.
péntek 13:28
LMP-sek demonstrálnak a Közgép-es rágalmazási per idején
Az LMP tiltakozik a csepeli bíróság épülete előtt a Közgép tevékenysége ellen, miközben pénteken megkezdődött a rágalmazás miatt indított per a párt azon aktivistái ellen, akik tavaly júliusban a cég telephelye előtt egymáshoz láncolva demonstráltak.
péntek 10:25
Áder: több figyelmet érdemelnek, akik saját környezetük boldogulását szolgálják
Az államfő szerint több figyelmet és megbecsülést érdemelnek, akik saját környezetük boldogulását szolgálják. Áder János ezt annak a kiadványnak a bevezetőjében írta, amely köztársasági elnöki tevékenységének első évéről készült.
péntek 10:24
Mesterházy: leckét adott politikai kultúrából az SPD évfordulós ünnepsége
Az MSZP elnöke szerint leckét adott európai politikai kultúrából a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) megalapításának 150. évfordulóján csütörtökön Lipcsében rendezett ünnepség.
péntek 10:21
Villámcsődülettel népszerűsítették Budapesten a magyar borkultúrát
Villámcsődülettel (flashmob) népszerűsítették a magyar borkultúrát, a tudatos borfogyasztást csütörtökön délután Budapesten, az Erzsébet téren.
péntek 10:20
Szeretethíd - Idén 15 ezerrnél is többen önkénteskednek
Idén 15 ezernél is többen vesznek részt önkéntesként a Református Szeretetszolgálat Szeretethíd programjában pénteken és szombaton a Kárpát-medencében, hogy szebbé varázsolják településüket, segítsék intézményeiket és javítsanak a lakosság életkörülményein.
péntek 10:17