Az Eurotransplanthoz való januári csatlakozás óta hat magyar beteg kapott új szívet külföldről - közölte a Semmelweis Egyetem szerdán az MTI-vel.
Közleményükben felidézték: a nemzetközi szervallokációs szervezet működésének lényege, hogy a tagországok betegei sürgős esetben külföldről is kaphatnak szervet.
Az intézmény tájékoztatása szerint ha Magyarország nem csatlakozott volna az Eurotransplanthoz, úgy valószínűleg "a betegek nagyobb részét elveszítettük volna, hiszen nem volt számukra alkalmas magyar donor szív akkor, amikor kellett volna". Kifejtették: hét hónap alatt öt, végstádiumú szívelégtelenségben szenvedő fiatal felnőtt és három kisgyermek került fel a szervezet úgynevezett "sürgősségi" várólistájára. Közülük hatnak, négy felnőttnek és két gyermeknek az életét mentette meg a külföldről az utolsó pillanatban érkező szerv.
Augusztus közepéig Magyarországon 19 szívátültetés történt, míg tavaly összesen 14. Idén a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikáján 16 felnőtt kapott új szívet, 3 kisgyermek pedig a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben - olvasható a közleményben.
Több mint ezer zarándok rótta le tiszteletét a szalézi rend alapítója, Bosco Szent János ereklyéje előtt szombaton Veszprémben. Az ereklyét a büntetés-végrehajtó intézetbe is elvitték.
A nagyobbik kormánypárt szóvivője szerint nincs a baloldalon ma olyan vezető, aki ne ismerte volna el, hogy a "Gyurcsány-Bajnai-szövetség hemzseg a korrupciós ügyektől".
Újdonság például, hogy az idén szeptember 1-je utáni időpontra már nem lehet majd időközi országgyűlési képviselőválasztást kitűzni - közölte Gulyás Gergely.
Telkük gondozását vállalni nem tudó, illetve az elhanyagolt területekből virágzó kerteket varázsolni kész városlakók jelentkezését várják Százhalombattán az úgynevezett közösségikert-mozgalom keretein belül.
Budapesten is bemutatkozott a Nógrád megyei Zenthe Ferenc Színház: a tavaly alakult salgótarjáni társulat Albert Camus Félreértés című művével vendégszerepelt kedden a Thália ...
Nemzeti zarándoklattal emlékeztek meg hétfőn a holokauszt magyarországi áldozatairól a deportálások 69. évfordulója alkalmából a Bécs melletti Strasshofban.