Nézőpont Intézet: Áder Jánost klasszikus államfői szerepet töltött be első száz napján

kategória: Hazai
2012 augusztus 21, kedd - 16:29 | szerző: mti
Címkék: Nézőpont Intézet, áder jános, címkefelhő
Szóljon hozzá!
Mindig pozitívan a Facebook-on is
Áder János klasszikus államfői szerepet töltött be a május 10-ei beiktatása óta - tartalmazza a Nézőpont Intézet elemzése a köztársasági elnök első száz napjáról.

A Fidesz kétharmados többséggel megválasztott jelöltje a tipikus államfői témák kapcsán tűnt fel és hagyományos elnöki feladatokat látott el: a határon túliak képviseletét, a kisebbségek védelmét, a jövő nemzedéke iránti felelősségvállalást és a törvények felülvizsgálatát tekintette feladatának - olvasható az elemzés összefoglalójában, amelyet kedden juttatott el az intézet az MTI-nek.

Az ország ötödik köztársasági elnöke ezen feladatok ellátása érdekében az államfő számára rendelkezésre álló eszközök széles körét használta: nyilatkozatot adott ki a nemzeti összetartozás napja alkalmából, nyílt levelet írt a Schweitzer Józsefet ért inzultust követően és meg is látogatta a nyugalmazott országos főrabbit, ötpárti találkozót kezdeményezett a fenntartható fejlődés jegyében rendezett Rio+20 konferencia kapcsán és öt alkalommal élt a politikai vétó eszközével.

Az elemzés szerint Áder János az összes elődje elnökségéből integrált egy-egy olyan jellemzőt, amely meghatározta az államfők tevékenységét, és amelyet pozitívumként szoktak kiemelni az adott elnöki ciklusból. "Így Áder János ötvözte Göncz Árpád emberközeli karakterét Mádl Ferenc szigorú jogászi énjével, valamint Sólyom László elkötelezett környezetvédő egyéniségét Schmitt Pál diplomata imázsával" - fogalmaz a Nézőpont Intézet.

Ez alapján az elemzők megállapították, hogy Áder János integratív személyisége révén képes lehet ötéves mandátuma alatt a nemzet egységét megjeleníteni, miközben elnöksége bőven merít az elődök tapasztalatából, munkásságából.

Áder János az első száz napjában megjelenítette a Göncz Árpádra jellemző közvetlenséget, "a nép közül való egyszerű ember" karakterét. "Áder János a Tolna megyei Belecskában tett látogatása is meglepetést kelthetett, amikor kapát ragadott a köztársasági elnök, ezzel is kidomborítva az emberközeli államfő képét" - emlékeztet az intézet.

Az államfő - Mádl Ferenchez hasonlóan - a törvények alapos felülvizsgálatával vívott ki figyelmet. Az elemzők ugyanakkor rámutattak arra, hogy a köztársasági elnök egyelőre nem élt az alkotmányossági vétó eszközével, ahogy tartalmi kifogásai sem voltak a visszaküldött törvények kapcsán.

A környezetvédelem ügye iránti elkötelezettség Sólyom László után Áder János elnökségében is fontos helyet foglal el - számol be a Nézőpont Intézet, hozzátéve: Áder János szakterülete EP-képviselőként a környezetvédelem volt. Az elemzés a legnagyobb szakpolitikai sikereként említi a cianidos bányászati technológia uniós szintű betiltásáról elfogadott határozatot volt - emlékeztettek az elemzők, és kitértek arra: később köztársasági elnökként is többször hangsúlyozta a természeti értékek védelmének fontosságát.

"Schmitt Pál sportdiplomata múltja, illetve mindkettejük európai parlamenti tapasztalata hozzájárult ahhoz, hogy elnökként kamatoztassák diplomáciai jártasságukat" - ismertetett egy újabb párhuzamot az államfő és elődjei között az elemzés. A dokumentum emlékeztet arra, hogy az elmúlt száz nap során Áder János tárgyalt osztrák kollégájával Bécsben, látogatást tett Izraelben, és uniós vezetőkkel találkozott Brüsszelben.



Kapcsolódó cikkek
Megosztás:   Facebook Twitter iwiw
Print

Hozzászólás küldése

Felhasználónév:
Hozzászólások:

Kód beírása:

Magyar diákok építették Európa második legenergiahatékonyabb járművét
Magyar diákok építették Európa második legenergiahatékonyabb benzines járművét a Shell Eco-marathon Europe 2013 elnevezésű üzemanyag-takarékossági innovációs versenyen.
kedd 21:20
Az Ab teljes egészében elutasította az ombudsman negyedik alkotmánymódosításra irányuló indítványát
Az Alkotmánybíróság (Ab) elutasította a negyedik alkotmánymódosítás közjogi érvénytelenségének megállapítására irányuló ombudsmani indítványt kedden - tudatta az Ab közleményben az MTI-vel. Szabó Máté ombudsman még február végén kérte az államfőt: fontolja meg, hogy aláírja-e az alkotmánymódosítást, ugyanis szerinte az az államszervezet demokratikus működésének egyensúlyát veszélyezteti. Áder János március 13-án jelentette be, hogy - mivel ez egyértelmű alkotmányos kötelezettsége - aláírja a negyedik alkotmánymódosítást.
kedd 21:15
Rezsicsökkentés - Fidesz: újabb milliós bírságok a szolgáltatóknak
Újabb többmilliós bírságokat szabott ki a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság energiaszolgáltató cégekre hibás számlakép miatt - közölte Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős képviselője kedden Budapesten.
kedd 21:06
A kormány visszautasítja, hogy Magyarországot bevonják a német választási kampányba
A magyar kormány határozottan visszautasítja, hogy Magyarországot vagy kormányát bevonják a németországi választási kampányba - közölte a Külügyminisztérium kedden az MTI-vel.
kedd 20:24
Tövényjavaslat a termőföldszerzés és -használat szigorítására
Tovább szigorítaná a termőföld megszerzését és a termőföld használatát az a törvényjavaslat, amely a korlátozó jogi rendelkezések kijátszására irányuló jogügyletek feltárásáról és megakadályozásáról szól.
kedd 20:13
Csoportos házasságkötés is lesz az egy hétig tartó gyömrői romantikaünnepen
Ezen a héten minden a romantikáról szól Gyömrőn, ahol ingyenes programok és kreatív ötletek sokaságával igyekeznek a kisváros vendéglátói és szállásadói fellendíteni a gazdasági válság miatt megcsappant forgalmukat. A romantikus helyszínekben bővelkedő településen az önkormányzat jóvoltából szombaton csoportos házasságkötésre is sor kerül.
kedd 20:11