Martonyi János külügyminiszter szerint diplomáciára minden körülmények között, feltétlenül szükség van, külképviseleti hálózatra pedig a jelenlegi helyzetben minden országnak különösen nagy szüksége van, hiszen annak munkáját semmi más nem pótolja.
A tárcavezető az idei magyar nagyköveti értekezleten mondott beszédében, szerdán kifejtette, a külképviseletek a kormányt érő támadások kivédésben, elhárításában nagyon komoly szerepet játszottak. Különösen jól teljesítettek a diplomaták Bécsben, Berlinben, Londonban, Párizsban, Washingtonban és a szomszédos országokban - közölte, hozzáfűzve: az ázsiai külképviseletek pedig nagy szerepet játszottak a keleti nyitásban.
Voltak olyan helyzetek, ahol "nagyon helyt kellett állni", és így tett például Marton Béla tripoli nagykövet is - emlékeztetett. Úgy vélte, jelenleg hasonló a helyzet Szíriában, "nem hősködésből, hanem azért vagyunk ott, mert szükség van ránk", és amíg a külképviselet el tudja végezni a munkáját, maradnak.
A miniszter a külképviseletek fontos feladatai között említette a honosítási kérelmek feldolgozását, mintegy 140 ezer kérelmet fogadtak be. Mint mondta, a kedvezményes honosítási lehetőség bevezetése nagy hatást gyakorolt a világ különböző részein élő magyarokra, rendkívüli mértékben növelte a magyartudatosságot. Kiderült, hogy az összmagyarság óriási erő, potenciál - mutatott rá.
Arról is beszélt, hogy a válság feltehetően még jó ideig eltart, és végérvényessé tette, hogy globális rendszerben élünk, ahol óriási a kölcsönös függés. Bár a külső körülmények ezért nem mindig ideálisak és befolyásolhatók, a politikai felelősség mégis az adott állam kormányaira csapódik le - mondta. Kifejtette: a választópolgárok a saját életük alakulását nézik, amikor voksolnak, nem a külső tényezők alapján döntenek.
A válságot illetően úgy látja, az arra adott első válasz helyesnek tűnt: a kereslet ösztönzése mellett döntöttek az országok, és nem a másik rovására akarták megoldani a problémát, nem alakult ki protekcionista hullám. De nem készült fel Európa arra, hogy ez a keresletösztönzés adósságemelkedéssel jár, ráadásul a helyzetet egy specifikus európai probléma is súlyosbítja: alapvető eltérések vannak a gazdaságok versenyképessége között - mondta, hozzátéve: így előállt egy fenntarthatatlan helyzet: az államok által fizetendő hozamok nagyon eltérően alakulnak, és ezek eredményes közelítése nélkül nem lehetséges a megoldás.
Martonyi János arról is beszélt, hogy sikeres szomszédságpolitikára van szükség. Az elmúlt két év eredményes volt, és ha vannak is viták a szomszédos országokkal, ezeket kiegyensúlyozzák, sőt, meg is haladják a közös érdekek - fogalmazott. Megjegyezte: a magyar-román kapcsolatok nagyon jók voltak az elmúlt két évben, "a másik félnek" kell eldöntenie, hogy folytatni akarja-e ezt a tendenciát. Ha meg akarja tartani az eddigi barátságot, akkor ezt Magyarország viszonozza - közölte.
Az arab tavasz eseményeivel kapcsolatban azt emelte ki, hogy rendkívüli lehetőségei vannak a térségben a magyar külgazdaságnak, ráadásul az országokat érdeklik a magyar átalakítási tapasztalatok. Főként az oktatás révén megvannak a hagyományos kapcsolatok ezekkel az országokkal - emlékeztetett. Megjegyezte: átfogó ösztöndíjprogramot akarnak kidolgozni fejlődő országoknak, mivel az oktatás az egyik legversenyképesebb magyar exportcikk.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) összesítése szerint közvetlenül 206 ezer embert veszélyeztetett az árvíz, közülük 1570 ember kellett kitelepíteni. Az árvíz miatt több mint 100 útszakaszon volt érvényben forgalomkorlátozás - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
A kormány az összes fontos agrárcsatát megnyerte - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, miután Győrffy Balázzsal, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnökével megállapodást írt alá Budapesten.
Új trolibuszok beszerzésére írt ki nyílt közbeszerzési eljárást a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn - derül ki az európai közbeszerzéseket összesítő honlap, a ted.europa.eu adataiból.
Június 28-áig kérte az Országgyűlés rendkívüli ülésszakának meghosszabbítását a kormány - jelentette be Kövér László házelnök hétfőn napirend előtt a parlamentben.
Az árvízi védekezésben eddig kétezernél több elítélt vett részt, foglalkoztatásuk során rendkívüli esemény nem történt - mondta el a komáromi vasútvonal mellett tartott hétfői sajtótájékoztatón a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának helyettese.
A déli országrészben még a védekezésben kell koncentrálni, Északon pedig folyik a takarítás, a fertőtlenítés. Még mindig több településre várnak önkénteseket.
A főváros szeretné jobban kihasználni a Duna adta lehetőségeket, s a vonatkozó fejlesztési terveket a kormányzat is támogatja – mondta Tarlós István főpolgármester hétfőn a Budapest ...
Csillagászok rábukkantak a világegyetem eddig észlelt legnagyobb üres területére. A hatalmas, közel egymilliárd fényév átmérőjű lyukban sem hagyományos, sem sötét anyag nem A az ...