Zenés éjszakai fürdőzéssel bővíti szolgáltatásainak körét a budapesti Széchenyi gyógyfürdő; a Szecska névre keresztelt programsorozat az augusztus 20-i nemzeti ünnep estéjén indul.
A Szecska elnevezés tisztelgés a budapesti fürdőkultúrát életben tartó generációk előtt, akik ezt a becenevet ragasztották a patinás fürdőre: ez az első alkalom, hogy bármilyen -hivatalos- formában is Szecska néven működik a Széchenyi" - tájékoztatta az MTI-t kedden a Budapesti Városüzemeltetési Központ Zrt.
A közlemény szerint a színvonalra a Cinetrip rendezvénysorozat szervezőgárdája a biztosíték, az élő zenéért a budapesti partykultúra legkipróbáltabb DJ-i felelnek, akik mindig a közönség összetételére, hangulatára reflektáló eklektikus mixekkel fogják szórakoztatni a fürdőzőket.
Augusztus 20-án a tűzijáték után, 22.30-tól kezdődik a szabadtéri medencékben a 3.30-ig tartó zenés éjszakai fürdőzés, melyet a továbbiakban minden szombaton megrendez a Széchenyi gyógyfürdő.
Jegyek a normál fürdőbelépő áráért kaphatók az interneten, valamint az intézmény pénztárában.
A világhírű Manu Chao, a baszk-spanyol származású, Franciaországban született gitáros-énekes ad koncertet zenekarával szeptember 7-én a Budapest Parkban.
Életnagyságú rekonstrukciók segítségével mutatja be a tavalyi lussoniumi ásatások régészeti szenzációját jelentő sírkamrákat a Paksi Városi Múzeum június 22-én szombaton, a múzeumok éjszakáján.
Mesemusicallel, zenés mesejátékokkal, komédiával, operettel várják az érdeklődőket az idei Szegedi Várjátékokon; az egy hónapon át tartó programsorozat június 27-én kezdődik a csongrádi megyeszékhely várkertjében.
A jobb hatékonyság érdekében idén koncentráltan használja fel Eger a nyári fesztiválok, rendezvények népszerűsítésére szánt forrásokat, összesen mintegy 8 millió forintot – közölte a város polgármestere.
Az idén még több, mintegy 9500 kitűnő tanulmányi eredménnyel végző fővárosi általános iskolás diák kap ingyenes strand- és gyógyfürdőbelépőt a nyári szünetre - jelentették be ...
A RoboRoach névre keresztelt projekt egyszerre érdekes, tanulságos és rettentően ijesztő. Ahogy a szlogen is mondja: itt az első megvásárolható kiborg.
Taxi kiállítás és különleges BMW motorok várják a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumban a látogatókat, az Afrikai-Magyar Egyesület programjaival ismerkedhetnek meg az érdeklődök ...
A XI. kerületi Gellért téren állítják fel a 2009-ben elhunyt Cseh Tamás életnagyságú szobrát. A zeneszerző, előadóművész idén lenne 70 éves, tiszteletére az újbudai önkormányzat ...