Böllérek és ételek versenye

kategória: Kultúra
2012 január 18, szerda - 10:20 | szerző: mti
Címkék: böllér, disznó, étel, disznóvágás, címkefelhő
Szóljon hozzá!
Mindig pozitívan a Facebook-on is
A falusi disznóvágás hagyományait elevenítik fel a Száncsengés és Böllérverseny elnevezésű nemzetközi gasztronómiai fesztiválon szombaton a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Napkoronj anuár 21-én, szombaton.

A Nyíregyháza melletti község hajnalban a mangalicák visítására ébred, ezzel veszi kezdetét a már tizenegyedik alkalommal megrendezendő népünnepély, amelyen a cél idén is a legfinomabb sültek, toroskáposzta, hurka, kolbász, forralt bor és fogópálinka elkészítése, illetve a legjobb böllér kiválasztása lesz.

A rendezvény helyszínéül szolgáló Napkorona Udvarház Rendezvény- és Fesztiválközpontba több tízezer vendéget várnak, akik egész nap figyelemmel kísérhetik a versenyre benevezett csapatok tevékenységét. A megmérettetésre eddig tizennyolc formáció jelezte részvételi szándékát, de a főszervező tájékoztatása szerint várhatóan húsznál több csapat gasztronómiai versenyének lehetnek tanúi a nézők: a hazai gárdák mellett – az elmúlt évekhez hasonlóan – az erdélyi Kaplonyról, Szatmárhegyről és Erdődről, valamint a felvidéki Kaposkelecsényből egyaránt érkeznek csapatok.

4738_bollerverseny2o12_plakat.jpg 
A hagyományoknak megfelelően a verseny a disznók leszúrásával és kivéreztetésével kezdődik, majd a csapatok egyedi receptek alapján látnak hozzá a hús feldolgozásához: a közönség – kóstolójegy ellenében – biztosan megízlelheti majd a véres- és májashurkát, a különböző módon fűszerezett kolbászokat, töltött káposztát, hagymás sült vért, fokhagymás húst, pirított májat, az orjalevest, vagy éppen a disznósajtot. Az együttesek menüsorában általában 4-5 féle étel található meg, a húsos főételek mellett a gyomornak könnyebb sütemények – így például a hájas pogácsa – szerepelnek majd az étlapon.

A csapatok és a böllérek munkáját szakértő zsűri bírálja el. Díjakat több kategóriában adnak: többek között a legfinomabb hurkát, fogópálinkát, kolbászt és persze a legízletesebb forralt bort díjazzák. Eredményt délután öt órakor hirdet a zsűri.

A rendezvényre Nyíregyházáról reggel hat órától harminc percenként indulnak buszok, az autóval érkezők számára pedig parkolóhelyet biztosítanak. A délelőtt folyamán néptánccsoportok, délután pedig könnyűzenei fellépők szórakoztatják a csapatokat, valamint az ételeket és italokat fogyasztó közönséget.



Kapcsolódó cikkek
Megosztás:   Facebook Twitter iwiw
Print

Hozzászólás küldése

Felhasználónév:
Hozzászólások:

Kód beírása:

Zeneakadémia: koncertszervezéssel bővül a tevékenységi kör
Liszt Ferenc születésnapján, október 22-én ünnepi gálakoncerttel nyílik meg a Liszt Ferenc Zeneakadémia felújított épülete. Az intézmény koncertszervezési tevékenységbe is kezd, és meghirdette az első szezon hangversenyeit.
csütörtök 15:51
Nemzetközi divatshow-val zárul a Gombold újra! Közép-Európa pályázat
Nagyszabású nemzetközi divatshow keretében zárul júniusban a Design Terminál harmadik alkalommal meghirdetett öltözéktervezési pályázata, amely idén a Gombold újra! Közép-Európa címet kapta.
csütörtök 15:46
Pécsi Nyári Színház - Tizenhat produkcióval várják a közönséget
Tizenhat produkcióval, köztük néptánccal, balettel, klasszikus művekkel, operettel és koncertekkel várja a közönséget a Pécsi Nyári Színház június 15. és augusztus 11. között a baranyai megyeszékhelyen.
csütörtök 13:44
Nemzeti összetartozás napja: bemutatták az Összetartozás dalát
Bársony Bálint és Gergely Éva Barackfa című szerzeménye lesz a nemzeti összetartozás napjának zeneszáma, azaz az Összetartozás dala. A szerdán Budapesten bemutatott dalhoz a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a június 4-i nemzeti emléknapon közös éneklést is szervez.
csütörtök 12:56
Bohócparádéra és gyereknapi mulattság a Fővárosi Nagycirkuszban
Bohócparádéra és gyereknapi mulattságra várja a családokat május 26-án 10 órától a Fővárosi Nagycirkusz, ahol a játékok mellett a cirkusz előadásaira nyerhetnek belépőjegyeket a szerencsések.
csütörtök 10:46
Jubileumi Design Hét Budapest fesztivál ősszel a fővárosban
Nemzetközi és magyar kortárs alkotásokat felvonultató kiállítással, nyitott stúdiókkal, vásárlási akciókkal, dizájn túrákkal, gasztroprogramokkal, gyerekeknek és felnőtteknek szóló workshopokkal várják az érdeklődőket az idei Design Hét Budapest fesztiválon szeptember 27. és október 6. között a fővárosban. Az esemény díszvendége Olaszország lesz.
csütörtök 10:05