Hétfőn az orosz média azt jelentette, hogy a kutatók belefúrtak a tóba, mely az antarktiszi jégréteg alatt rejtőző, több mint 300 tó legnagyobbika. A Ria Novoszty által idézett, neve elhallgatását kérő forrás azt állította, hogy a kutatók durván 3750 méterre fúrtak, és elérték a tavat.

Azonban Valerij Lukin, az orosz antarktiszi program igazgatója a Nature-nek azt nyilatkozta, egyelőre elhamarkodott lenne ez a kijelentés. Elmondása szerint még ki kell elemezni a fúrást nyomon követő számos szenzor adatait. "Csak akkor jelenthetem ki, hogy belefúrtunk a tóba, ha mindez a kezemben lesz. Biztosak akarunk lenni benne, hogy tényleg elértük a Vosztok-tó felszínét."

A fúrócsapat nagy része már elhagyta a Vosztok Állomást, először repülőgépen, majd egy orosz jégtörőn. Két kutató maradt csak hátra, hogy felügyelje a furatot. Decemberben az egész csapat visszatér, és amennyiben a Vosztok-tavat végre két évtized után tényleg elérik, megkezdődhet az igazi tudományos kutatás.


Orosz, brit és amerikai kutatók versengenek, ki lesz az első, aki az antarktiszi jég alatti (szubglaciális) tavak vizét eléri. Ezek a víztömegek több millió éve el vannak zárva a külvilágtól, és talán a tudomány számára új életformáknak adhatnak otthont. Az orosz csapat jár élen fúróprojektjével a Fehér Kontinens keleti részén.

Az orosz Sarkvidéki és Antarktiszi Kutatóintézet szerint, a csapat január 2-án kezdett el fúrni, és naponta mintegy 1,75 métert haladt. Január 12-én abbahagyták a fúrást, méréseket végeztek, majd kisebb hőfúróra váltottak.

A Vosztok-tó - mely körülbelül akkora, mint az Ontario-tó - közel négy kilométernyi jég alatt fekszik. A tó maga nagyjából ugyanolyan idős, mint a fedő jégréteg, azaz 14 millió éves. Az orosz csapat barátságos versengésben áll amerikai és brit kollégáival. A Brit Antarktiszi Felmérés szakemberei még idén szeretnék megfúrni az Ellsworth-tavat. Az amerikai csapat a Whillans-tavat célozza.

Korábban azt írták, hogy sikerült

Orosz hírügynökségi források szerint több évtizedig tartó fúrás után, az orosz kutatók áthatoltak az antarktiszi jégtakarón, és elérték az egyedülálló Vosztok-tó tetejét. A hírügynökség forrása szerint vasárnap a kutatók 3768 méteres mélységben fejezték be a fúrást és elérték a jég alatti (szubglaciális) tó felszínét.

A felderítők abban reménykednek, hogy a Vosztok-tó – mely az antarktiszi jégbe temetett tavak hálózatának legnagyobb képviselője emellett az egyik legnagyobb tó a világon – új életformákat tárhat fel, és megmutathatja, hogyan fejlődött az élet a jégkorszak előtt.

A rejtett antarktiszi tavak '90-es évekbeli felfedezése világszerte komoly érdeklődést váltott ki a kutatók között. Egyesek úgy hiszik, a tavak feletti jégsapkák hidrosztatikus gátat hoztak létre a felszínnel, és meggátolták, hogy a tavak vize eltűnjön, vagy bármi más kívülről beléjük kerüljön. A Vosztok-tó emellett betekintést engedhet abba is, milyen feltételek állhatnak fenn az élet számára hasonló szélsőséges körülmények között a Marson és a Jupiter Európa holdján.

A kutatók versenyt futnak az antarktiszi tél gyorsan közeledő fagyos időjárásával és teljes sötétségével. Az oroszországi Sarkvidéki és Antarktiszi Kutatóintézet szerint a csapat január 2-án kezdte meg a fúrást, és naponta mintegy 1,75 métert haladt. Január 12-én megálltak, hogy méréseket végezzenek, majd fúrót cseréltek – egy kisebb hőfúróra, melyet úgy terveztek, hogy az utolsó 5-10 méteres jeget megolvassza. John Priscu, amerikai professzor, aki folyamatosan kapcsolatban áll az orosz csapattal elmondta, ez volt az eredeti terv, ám minden változhatott a környezeti feltételek miatt.

(Orosz tudósok telephelye, a Vosztok-állomás az Antarktisz keleti részében az ún. „Megközelíthetetlenség sarka” közelében, ahol a Földön az eddigi leghidegebbet hőmérsékeletet, -89,2 Celsius-fokot mértek 1983-ban. A Szovjetunió által 1957-ben létesített kutatóállomáson dolgozó orosz tudósok 2012. február 6-án, az 57. fúrási kísérletükre elérték a terület alatt lévő Vosztok-tó tetejét, amely közel négy kilométer mélyen rejtőzködik az Antarktisz jégpáncélja alatt. A tudósok reményei szerint a kb. húszmillió éve hermetikusan elzárt, 400-500 méter mély antarktiszi tó vizében olyan új életformákat fedezhetnek fel, amelyek révén megismerhető ezen élőlények törzsfejlődése. Francia, orosz és amerikai kutatók 1989-ben kezdték el fúrni a jégpáncélt, hogy a klimaváltozásról szerezzenek adatokat. A bal oldalon lévő csíkos épület egy áramfejlesztő állomás, a jobb oldalon lévő épületegyüttesben laknak a kutatók. A háttérben lévő épület egy meteorológiai központ tetején piros-fehér labdával.)

Az orosz csapat baráti versengésben áll az amerikai és brit kutatókkal. A Brit Antarktiszi Kutatóprogram szakemberei abban reménykednek, hogy még idén megkezdhetik az Ellsworth-tó fúrását.

A Vosztok-tónál a hőmérséklet már mínusz 40 fok alá süllyedt, a kutatóknak addig kell elhagyniuk a helyszínt, míg a repülőgépek működőképesek. Azonban még ha addig át is jutnak, mintákat akkor is csak 2012 második felében nyerhetnek ki – írja a Scientific American.

Új életformákra gyanakszanak

„Már nincs sok hátra” – tájékoztatta Alekszej Turkejev, a déli-sarkvidéki Vosztok orosz kutatóállomás vezetője a Reuters hírügynökséget műholdas telefonján. Csapata hetek óta lázasan fúr, hogy még a rövid antarktiszi nyár vége előtt elérjék a sarki jégtakaró alatt mintegy 3750 méter mélyen fekvő tavat.

A tudósok gyanítják, hogy a tó mélyén új életformákra lelhetnek. Megtudhatják, milyen volt a bolygó a jégkorszak előtt, hogyan fejlődött rajta az élet, és arra is következtethetnek, milyen életfeltételek lehetnek a Mars és a Jupiter holdja, az Európa hasonlóan szélsőséges körülményei között.

„Olyan ez, mintha egy idegen bolygót fedeznénk fel, ahol senki emberfia nem járt még előttünk. Fogalmunk sincs, mit fogunk találni” – mondta Valerij Lukin, az expedíciót felügyelő szentpétervári Arktiszi és Antarktiszi Orosz Kutatóintézet (AARI) munkatársa.


Felfedezési láz

Száz évvel az első déli-sarki expedíciók után, az 1990-es évek végén műholdfelvételek alapján az antarktiszi jégtakaró alatt felfedezett rejtett tóhálózat újra lázba hozta kutatókat. Az amerikaiak és a britek az orosz kutatók nyomában más felszín alatti tavakhoz – bolygónk utolsó felfedezetlen zugaihoz – próbálnak hozzáférni.

„Szélsőséges környezet, de talán lakható. Ha valóban az, akkor kíváncsiságunk arra sarkall, hogy kiderítsük: mi van benne? Hogyan él meg benne az a bizonyos lény? Jól érzi ott magát?” – fejtegeti Martin Siegert, az Edinburgh-i Egyetem Geotudományi Intézetének feje, egyúttal egy kisebb sarki tó feltárását végző brit expedíció vezetője.

A szakértők elmondása szerint a jégtakaró hermetikus dunyhaként viselkedik: maga alá zárja a Föld geotermikus hőjét, megakadályozva, hogy a tavak befagyjanak. A tó üledékének vizsgálatával a tudósok több millió évvel ezelőtti, trópusi klímájú, történelem előtti idők hagyatékát vizsgálhatják – hangsúlyozza Lukin, az AARI munkatársa.

Jég alatti oázis

A szibériai Bajkál-tó méreteihez fogható Vosztok-tó a legnagyobb, legmélyebb és legjobban elszigetelt a Déli-sark 150 jég alatti tava közül. Nagy mértékben oxigénnel telített, semmilyen más ismert földi környezethez nem hasonlít.

„Az oroszok mutatják nekünk az utat” – mondja John Priscu, a Monatanai Állami Egyetem munkatársa, egy másik déli-sarki tó feltárására irányuló amerikai program kutatója. A végtelen fehér táj alatt Priscu szerint talán ismeretlen lények honolnak, távol a napfénytől, a Vosztok-tó mélyének kürtőiből feltörő hévforrások körül.

„Azt hiszem, a Vosztok-tó egy élettel teli oázis a jégpáncél alatt. Óriási lehetőség, hogy mintákat gyűjtsünk belőle…De amíg ki nem találjuk, miként jussunk be tisztán a rendszerbe, ez probléma” – mondta.

A névadó tó felett a vosztoki állomás alacsony, hólepte épületei és rádiótornyai ülnek. A fúrólyuk, melyet fagyásgátló kerozinnal és freonnal pumpálnak tele, egyelőre nyugalmi állapotban van az érintetlen tó fölött.

A kutatók számara most a legnagyobb probléma: „Hogyan jussunk el oda, ahol még soha senki nem járt, anélkül, hogy tönkretenénk a tavat, vagy felhoznánk valamilyen idegen vírust? Nagyon izgatott vagyok, mert amint megtesszük, nincs visszaút. Ha egyszer hozzányúlunk, soha többé nem lesz érintetlen” – mondja Alekszej Ekaikin, a vosztoki állomás kutatója.

Harminc méterrel a tó felszínének elérése előtt, a tél beköszönte miatt a tudósoknak abba kellett hagyni a fúrást. A kutatóállomást még időben sikerült elhagyniuk azelőtt, hogy repülőik hidraulikája befagyott volna. A sarkvidéki nyár beálltával a kutatások tovább folytatódnak.


Felfedezése

Orosz és brit kutatók fedezték fel a tavat 1994-ben, de csak 1996-ban sikerült minden kétséget kizáróan igazolni a létezését radarfelvételek és különböző adatok segítségével. Többek közt az orosz szakemberek szeizmikus hullámok segítségével végezték méréseiket, de mivel ez a mélységmérési módszer csak elszigetelt pontokon adott megközelítőleg biztos eredményt, átfogó képet a teljes tófenékről csak egy új módszerrel sikerült kapni. Lézeres magasságmérő és jégbe hatoló radar segítségével mérték meg a tó elhelyezkedését, méreteit.

Érdekességek a tóról

A Vosztok-tó hozzávetőleges méreteinek legteljesebb körű felmérését igencsak megnehezítette, hogy a tavat 3700 és 4300 méter közötti vastagságú jégpáncél fedi. A mérések során kiderült, hogy a Vosztok-tó körülbelül 5400 köbkilométer vizet tartalmaz. Az eredmények arra utalnak, hogy a tó két elkülönülő medencéből áll, amelynek vízösszetétele, és egyéb jellemzői is eltérőek lehetnek. Az adatok alapján az is feltételezhető, hogy a főként mikrobákból álló élővilág is eltérő a két medencében.

A tó hőmérséklete -3 Celsius-fok, mérések alapján bebizonyosodott, hogy folyékony halmazállapotú, kérdés az, hogy miként marad folyékony halmazállapotú a jéggel fedett tó vize a 0 fok alatt. Néhány tudós a geotermikus hőt teszi felelőssé ezért, az újabb modellezések viszont arra utalnak, hogy jelentős fűtőhatás nélkül is fennmaradhat a folyékony halmazállapot, ha egy eredetileg folyékony vizű tavon kezdett halmozódni a jég. Mivel a jég nyomás alatt tartja a tó vizét, annak viselkedése eltér a normális körülményekben tapasztaltaktól. A Vosztok-tavon a jég a számítások szerint körülbelül 5–20 ezer évvel ezelőtt kezdett el halmozódni, és a kialakult jégsapka hőstabilizáló szigetelésként is működik.

Kutatások a Vosztok tónál 

Az orosz Vosztok kutatóbázis szakemberei már évtizedek óta mélyfúrásokat végeznek a jégben, állandóan egyre közelebb jutva a tó vizéhez. A kutatás igen fontos az asztrobiológia, az űrkutatás, valamint a biológiai őstörténet tudománya, azaz a paleontológia számára. A Vosztok-tó ugyanis a nagy valószínűséggel a mai ismert felszíni mikroorganizmusoknál jóval kezdetlegesebb, ősi mikrobáknak adhat otthont. Továbbá egy későbbi expedíció számára a Jupiter Europé nevű holdjára – melynek óceánját vastag jégpáncél fedi – fontos információk szerezhetők itt. Mivel a jég megóvhatta a külső hatásoktól a tó ökoszisztémáját, ezért ha a tavat kutatják, tulajdonképpen az ősi Földet kutatják.

Az orosz kutatók mindeddig folyamatosan közelítették a tavat, legutóbb már csak kevesebb, mint 200 méter választotta el a furatot a tótól. Az egyre mélyebb fúrások során vett jégminták egyre primitívebb sejteket, mikroorganizmusokat mutatnak. Ma már félmillió éves jégminták is a kutatók rendelkezésére állnak, s az azokban talált mikrobák már teljesen újak voltak a szakemberek számára, azaz mára valószínűleg kihaltak. Az orosz kutatókat folyamatos nemzetközi bírálat éri, mert korszerűtlen, környezetszennyező módszerekkel fúrnak. Kerozinnal üzemeltetett fúróikból fúrás közben kifolyik az üzemanyag, a tudósok úgy vélik, ha az oroszok lefúrnak a tó felszínéig, beszennyezhetik az évmilliók óta érintetlen egyedi ökoszisztémával rendelkező tó vizét