Végre rászántam magam, hogy készítek egy aszpikos előételt. Régóta terveztem, hogy kellene készítsek aszpikot, mert még soha nem próbáltam. A fagyasztóürítés programot beindítottam, és így ami a fagyasztóban volt abból készült. Finom és mutatós!
Nyelv aszpikban
Hozzávalók: 1 darab sertésnyelv, 1 babérlevél, néhány szem szemes bors és borókabogyó, 1 cikk fokhagyma, egy nagy marék fagyasztott kukorica és néhány darab fagyasztott bébirépa, néhány levél petrezselyemzöld, 1 tasak zselatin, 3,5 dl alaplé (húslé)
Elkészítése: A nyelvet megmossuk, és kuktában, a meghámozott fokhagymával, a babérlevéllel, a szemes borssal valamint a borókabogyóval együtt, sós vízben puhára főzzük, majd a bőrét lehúzzuk és nagyobb szeletekre vágjuk. Hűlni hagyjuk. A zöldséget sós vízben megfőzzük.
Egy fél literes formát kiöblítünk, és a hozzávalókat belerétegezzük, helyenként teszünk bele egy-egy levél petrezselyemzöldet is. A zselatin háromnegyedét beáztatjuk kevés vízbe, majd az alaplét felmelegítjük és hozzáadjuk a zselatint, felolvasztjuk benne. Végül ráöntjük a nyelv-zöldség rétegre. Dermedésig Hűtőbe rakjuk, majd kiborítjuk és szeleteljük.
Az 1950-es években kezdődött meg Kárpátalján, a Munkács mellett található Vörös-hegyen a Grúziából származó, indiai, jávai és ceyloni fajtákból álló teacserje palánták ültetvényezése.
Magyar gasztronómiai heteket tartottak Japán legészakibb szigetén, Hokkaidón márciusban, amelynek során a magyar ízekkel ismerkedhettek az érdeklődök a szervezők reményei szerint a magyar gasztrokultúra számára nagy lehetőséget kínáló szigetországban.
A magyar vendéglátásban, társasági életben egyre elterjedtebb étkezési forma a svédasztal, melyben vezető helyet foglal el a Visegrádi utcai Trófea Grill Étterem.
Nincs annál étvágygerjesztőbb, mint egy friss saláta a kertünkből. Frissen szedve ropogós, egészséges, s még jobb, ha friss fűszerekkel készítjük el. A friss salátafűszerek gondoskodnak a változatosságról és az élvezetről. Ismerkedjünk meg az alábbiakban tíz kedvelt salátafűszerrel!
A kézműves csokiknak egyre nagyobb kultusza van hazánkban. Némi kézügyességgel és türelemmel otthon is készíthettek ilyeneket. Ajándékként és saját kényeztetés céljából is kiváló. Ha biztosra akartok menni, akkor szerezzetek be egy hőmérőt a temperáláshoz!
Egy reprezentatív felmérés szerint a legnépszerűbb magyar desszert a rákóczi túrós. Az átalakítására már több kísérlet történt, most torta formájában mutatjuk be. Ez a süti nem csak szép, hanem nagyon finom is. Születésnapokra, családi összejövetelekre, vasárnapi desszertnek ajánljuk.
Tokió tárgyalni akar Észak-Koreával az általa elrabolt japán állampolgárok ügyének rendezése érdekében - közölte Abe Sindzó japán kormányfő vasárnap, miután tanácsadója az és ...
Az okos fegyver, ami akár 900 méteres távolságból is mesterlövészt farag bárkiből, az Egyesült Államokban már meg is vásárolható a texasi TrackigPoint nevű cégnek köszönhetően. A ...
Országos felmérés készült a borvásárlók körében igényeik, véleményeik, preferenciáik megismerése céljából. A vizsgálat kapcsán több ponton eltérően ítélte meg a hazai a az az ...