A vállalkozók szerint változik a bérlettérítés, de másképp

kategória: Üzlet/gazdaság
2012 március 06, kedd - 13:30 | szerző: mti
Címkék: vosz, munkáltatók, bérlettérítés, címkefelhő
Szóljon hozzá!
Mindig pozitívan a Facebook-on is
Minden bizonnyal érdemben változni fog az a törvénytervezet, amely a cégeknek kötelezővé tenné, hogy fizessék alkalmazottaik helyi bérletét is – véli a VOSZ.

Változtatásokat vár a dolgozói bérletek ügyében a személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvény tervezetében Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára. A javaslat szerint a munkáltató köteles lesz megtéríteni a munkavállaló részére a munkába járás költségeinek 86 százalékát, közösségi közlekedés igénybevétele esetén a helyközi mellett a jövőben a helyi járatokon is.

A VOSZ tisztségviselője a jogszabály keddi parlamenti vitája előtt a 180 percben azt mondta, a többi munkaadói szövetséggel együtt úgy vélik, a tervezet több sebből vérzik. Példaként említette, hogy egy budapesti BKV-bérlet árának 86 százalékos megtérítése egy vállalkozásra évente 100 ezer forintos többletköltséget ró dolgozónként. Eközben 19 százalékkal emelkedett a minimálbér, 15 százalékkal a garantált bérminimum és az adóváltozások miatt elvárt béremelés is terheli a cégeket. Az utazási költségtérítés ugyanúgy élőmunkateher, mint a megemelt minimálbér, illetve annak kapcsolódó járuléka, amit a vállalkozások nem tudnak kifizetni – mondta Dávid Ferenc.

A VOSZ főtitkára szerint a versenyképességi, illetve piaci szempontok mellett foglalkoztatáspolitikai problémák is vannak a javaslattal. A tervezett intézkedés nincs összehangolva a jelenlegi cafeteria-rendszerrel. Az előterjesztők nem gondolnak arra, hogy az a vállalkozó, akinek sok dolgozója jár be a közigazgatási határon túlról, megválhat ingázó munkatársaitól, hisz két bérlettérítést nem lesz hajlandó fizetni. Az is előfordulhat, hogy mivel a költségtérítés csak munkaviszony esetén jár, ez a megoldás az alkalmazókat arra ösztönzi, hogy ne munkaviszonyban foglalkoztassák dolgozóikat – mondta az érdekképviseleti szervezet tisztségviselője.

Dávid Ferenc szerint azonban jó hír a vállalkozóknak, hogy a munkaadói szervezetek megbízottai hétfőn találkoztak a foglalkoztatási, valamint a közlekedési kormányzat képviselőivel, és előadták érveiket, amelyekre, úgy tűnik, tárgyalópartnereik nyitottak voltak. „Megértették, hogy ebben az évben, július elsejei bevezetéssel ilyen mértékű költségnövekedést nem lehet rászabadítani a magyar vállalkozásokra” – mondta Dávid Ferenc. A VOSZ főtitkára hozzátette, a kötelező bérletvásárlás 50 és 100 milliárd forint közötti terhelés lenne országosan a cégeknek, ami majdnem olyan nagy csomag, mint a minimálbér emelésére vonatkozó összesen 120 milliárdos kompenzáció.

A bírált javaslat előkészítése kapcsán a vállakozói szövetség képviselője azt mondta, nem tudja, milyen érdekképviseleti szervekkel vitatták meg a tervezetet. „Minket ez úgy ért múlt héten, mint derült égből a gumibot” – mondta Dávid Ferenc, hozzátéve, ezt az elképzelést sem a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével, sem a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségével nem vitatta meg a kormányzat.

A VOSZ főtitkára azt mondta, egészen biztosan tudja állítani, hogy a bérletvásárlási kötelezettséget tartalmazó személyszállítási törvényjavaslathoz készül módosító javaslat, szerinte már kedden érdemi indítványok érkeznek az ügyben a parlamenthez.



Kapcsolódó cikkek
Megosztás:   Facebook Twitter iwiw
Print

Hozzászólás küldése

Felhasználónév:
Hozzászólások:

Kód beírása:

Repülőgépgyár nyílik Somogyváron
Háromszáz ember kaphat munkát a közeljövőben Somogyváron, ahol egy repülőgépgyártással foglalkozó cég építi fel új üzemét.
szombat 20:20
Sokakat érint ez a határidő: százezrekbe fájhat a késés
Érdemes határidőre, május 21. éjfélig beadni az adóbevallást, mert a késők mulasztási bírságot kaphatnak, és elveszítik a lehetőséget, hogy rendelkezzenek adójuk 1+1 százalékáról - figyelmeztet az adóhatóság.
szombat 16:44
Debreceni Törvényszék: devizahiteles nyert pert a bankja ellen
A bíróság szóvivőjének ismertetése szerint a felperes 2008-ban kötött devizaalapú lízingszerződést egy debreceni ingatlanra az egyik piacvezető pénzintézetnél, 25 éves futamidőre.
szombat 15:21
NGM: senkit sem érhet adóhátrány mások segítése miatt
A kormány kezdeményezi, hogy a katasztrófa-helyzetben önzetlenül segítőknél ne keletkezzen közreműködésükért pótlólagos közteher-fizetési kötelezettség, senkit sem érhet adóhátrány amiatt, mert másokon segít - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
szombat 09:57
Magyar-azeri egészségipari együttműködésről tárgyalt Szijjártó Péter
A magyar-azeri egészségipari együttműködés fontosságát hangsúlyozta pénteken Budapesten Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára, miután magyar egészségipari cégek és intézetek mutatkoztak be az azeri egészségügyi minisztérium delegációja előtt.
péntek 16:21
A turizmus "lélegeztetője" a SZÉP-kártya
A turizmus "lélegeztetője" a SZÉP-kártya, és mivel a belföldi turizmus további ösztönzésre szorul a munkáltatókat arra kell ösztönözni, hogy több ilyen juttatást adjanak a munkavállalóknak - mondta Horváth Viktória turisztikáért felelős helyettes államtitkár a Balaton Fejlesztési Tanács pénteki ülésén Balatonfüreden.
péntek 16:19