Nem csak az embereket, a tárgyakat is próbára teszi a forróság. Újpesten annyira megemelkedett a meleg miatt a villamossín, hogy emiatt egy ideig a 12-es villamos teljes vonalán pótlóbuszok közlekedtek, csakúgy, mint a 14-es egy szakaszán, az angyalföldi kocsiszín és a káposztásmegyeri végállomás között. A villamosforgalom azóta már megindult.
Az időjósok szerint a mai 27-30 fok vasárnap hajnalra 5-13 fok közé esik, de holnap napközben ismét a maihoz hasonló, már-már nyári meleg vár rátok. Ezek az értékek egészen csütörtökig kitartanak, és akkor sem kell drasztikus, legfeljebb néhány fokos visszaesésre készülnötök. Viszont, ha hihetünk az előrejelzésnek, akkor elered majd az eső.
Bár régóta vártuk már a jó időt, a hirtelen felmelegedés tartogat veszélyeket is. A szervezetnek nem könnyű megszoknia a hirtelen jött meleget. Ez még akkor is igaz, ha fronthatás egyébként nem terhel minket a napokban. Igaz, a többórás napsütésben jobb a kedvünk, de a szív- és keringési betegségekben szenvedőknek nem árt az óvatosság.
Náluk a szinte már nyári kánikula fejfájást, tompultságot okozhat, esetleg kevésbé tudnak majd összpontosítani. De ha nem vagytok betegek, a 30 fokos hőségben akkor is fokozottan ajánlott, hogy eleget igyatok. Ez pedig napi 2-3 liter, lehetőleg cukormentes folyadékot jelent.
Bár a hosszú télen „kifakultunk”, és a jó idő napozásra csábít, ezzel sem árt óvatosan bánni. A bőrre veszélyes UV-sugárzás ugyanis máris erős, így szinte észrevétlenül, “pillanatok alatt” leéghettek. Ezért jobb, ha a direkt napfényt a nap legmelegebb óráiban, vagyis délelőtt 10-11 órától délután 3-ig elkerülitek.
Ha mégis muszáj a napra mennetek, viseljetek könnyű, nyári ruhadarabokat, amelyek a testfelületek minél nagyobb részét eltakarják. Fontos, hogy a fejeteket se felejtsétek ki: viseljetek a napon kalapot vagy kendőt. A fedetlenül maradó bőrfelületet pedig kenjétek be napvédő krémmel.
Ha a nap mégis a kelleténél jobban megkapott benneteket, estére kenekedjetek be testápolóval, de a körömvirág krém is nagy segítség a megpirult bőrnek. Ha az égés súlyosabb, használjatok Irix vagy Panthenol szprét – mindkettő enyhíti az égés okozta fájdalmat.
Sajnos a pollenallergiások sem lélegezhetnek fel, pont ellenkezőleg: a jó idő hatására egyre több növény borul virágba. Számukra előnyös lehet, ha napközben nem szellőztetnek, inkább este nyitnak ablakot. A pollent a hajunk is össze tudja gyűjteni, így könnyíthetnek valamennyire a helyzetükön a napi hajmosással.